Mély titkokról szól a mai evangélium. Oly mélyek és megrendítőek, hogy Jézus is előbb az Atyával konzultál. Ezt az evangélium így fogalmazza meg: ”Amikor egyszer egyedül imádkozott”. - A következő sorokból kiderül, hogy miért? Azért, mert elérkezett az idő, hogy fokozatosan beavassa tanítványait küldetésének lényegébe: a megváltásba, mely rövidesen a Golgotán kínos szenvedésekkel fog megvalósulni. Az apostolok ugyanis a zsidó nép vezetőivel együtt egészen más megváltót képzeltek el.
Ezt akarja most az Úr Jézus elrendezni legszűkebb köréhez tartozó barátainak lelkében. Hogy mennyire tapintatos, mutatja, hogy előbb kérdéseket tesz fel nekik. Látszatra messziről kezdi, hogy aztán eljusson a lényeghez: mit láttok ti bennem:”kinek tartotok engem?”
A mindennapi életben is így cselekszünk: szeretnénk meggyőződni arról, hogy barátunk el fogja tudni viselni életünk megrendítő titkait? Amikor Péter apostol a többiek nevében kijelenti, hogy ők a messiást látják benne, Jézus elérkezettnek látja az időt, hogy beavassa őket a rá váró szenvedésekbe.
De ami még megrendítőbb: felvilágosítja őket: őt csak az követheti, aki az élet szenvedéseit keresztté formálja, vagyis hozzá hasonlóan vállára veszi. És nem is olykor, hanem „minden nap”(Lk.9.24). Ettől kezdve tehát kereszténynek lenni, Krisztust követni annyi, mint keresztet hordani. Ehhez viszont nagyon kell szeretni Jézust, felebarátainkat, az életet.
Igy a mai vasárnap nekem is választ kell adnom: Ki nekem Krisztus. Mekkora szeretet ég a lelkemben, Kereszthordázásom fokmérője szeretetem nagysága.
Minél nagyobb a kesztem, annál nagyobbnak kell lenni az iránta való szeretetemnek. „Tied vagyok, rabod vagyok, megkötözött foglyod vagyok”.
| Hozzászólások |
|