Így fejlődtek tehetségeink Miskolcon
Írta: Andics Gábor   
2010. június 29.

ImageMiután a fehérvári hocky klub ősztől ismét indít farmcsapatot, egyértelművé vált, hogy a korábban Miskolcra kölcsönadott öt játékos visszatér, és a Sapa Fehérvár AV 19 együttesét erősíti. De vajon milyen teljesítményt nyújtottak az előző idényben? - Az előttünk álló szezonra való felkészülés nem nélkülözheti a mögöttünk hagyott idény teljes lezárását, éppen ezért a „nyári holtidényt” kihasználva honlapunk folyamatosan bemutatja a 2009-2010-es bajnokságokban jégre lépő csapatok különböző statisztikai adatait.

 

Első lépésben a miskolci különítményt vesszük górcső alá.
Azt pedig szinte mondanunk sem kell, hogy az utánpótlással és a tehetségekkel való foglalkozás fontosságát jelzi, hogy klubunk menedzsmentje a fejlődés, az előrelépés biztosítása érdekében kölcsönadta az OB I-ben pallérozódni öt játékosunkat: a kapus Bálizs Bencét, valamint Tóth Adriánt, Hajós Rolandot, Maklári Eriket és Hetényi Pétert, akik nem is olyan régen hosszú távú szerződést írtak alá a Sapa Fehérvár AV 19-hez.
De nézzük, mit nyújtottak az előző idény különböző szakaszaiban – a számok nyelvén:
OB I, alapszakasz:
Tóth Adrián: 16 mérkőzés: 8 gól, 9 gólpassz, 17 pont, 16+ 19-, -3
Hajós Roland: 15 mérkőzés: 7 gól, 5 gólpassz, 12 pont, 12+ 16-, -4
Maklári Erik: 8 mérkőzés: 1 gól, 1 pont, 5+, 7-, -2
Hetényi Péter: 16 mérkőzés, 11+, 15-, -4
Kapus statisztika:
Bálizs Bence: 14 mérkőzésre nevezve, 9 pályára lépés: 545.09 játékperc, 423 kapott lövés, 382 védett lövés, 41 kapott gól, 90.3 % védési hatékonyság, 4.51 meccsenkénti kapott gólátlag
OB I, középszakasz:
Tóth Adrián: 16 mérkőzés: 4 gól, 5 gólpassz, 9 pont, 9+, 15-, -6
Hajós Roland: 16 mérkőzés: 1 gól, 6 gólpassz, 7 pont, 10+, 14-, -4
Maklári Erik: 13 mérkőzés: 2 gólpassz, 2 pont, 6+, 13-, -7
Hetényi Péter: 12 mérkőzés: 8+, 9-, -1
Kapus statisztika:
Bálizs Bence: 11 mérkőzésre nevezve, 8 pályára lépés: 364.03 játékperc, 250 kapott lövés, 226 védett lövés, 24 kapott gól, 90.4 % védési hatékonyság, 3.95 meccsenkénti kapott gólátlag
MOL Liga összesített statisztika:
Tóth Adrián: 24 mérkőzés: 9 gól, 15 gólpassz, 24 pont, 23+, 32-, -9
Hajós Roland: 22 mérkőzés: 8gól, 10 gólpassz, 18 pont, 21+, 28-, -7
Maklári Erik: 13 mérkőzés: 1 gól, 2 gólpassz, 3 pont, 9+, 14-, -5
Hetényi Péter: 24 mérkőzés: 1 gól, 1 pont, 20+, 24-, -4
Kapus statisztika:
Bálizs Bence: 22 mérkőzésre nevezve, 14 pályára lépés: 769.26 játékperc, 547 kapott lövés, 490 védett lövés, 57 kapott gól, 89.57 % védési hatékonyság, 4.44 meccsenkénti kapott gólátlag
Nem menetünk el szó nélkül amellett, hogy Tóth Adriánék az aranyérmes juniorcsapatunknak is az oszlopos tagjai voltak: Tóth a liga pont- és gólkirálya lett, míg Hajós a második legponterősebb játékosnak bizonyult, s a két tehetség messze kimagaslott a mezőnyből.
Junior bajnokság összesített statisztika:
Tóth Adrián: 15 mérkőzés: 28 gól, 16 gólpassz, 44 pont, 40+, 9-, 31
Hajós Roland: 15 mérkőzés: 10 gól, 32 gólpassz, 42 pont, 41+, 10-, 31
Maklári Erik: 12 mérkőzés: 1 gól, 11 gólpassz, 12 pont, 25+, 5-, 20
Hetényi Péter: 14 mérkőzés: 3 gól, 5 gólpassz, 8 pont, 36+, 7-, 29
Kapus statisztika:
Bálizs Bence: 15 mérkőzésre nevezve, 11 pályára lépés: 599.46 játékperc, 289 kapott lövés, 269 védett lövés, 20 kapott gól, 93.07 % védési hatékonyság, 2 meccsenkénti kapott gólátlag.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."