Gyurcsány utasított a sukorói telekcsere lebonyolítására |
Írta: Fidesz / MTI | |||||
2010. július 15. | |||||
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott olyan iratokat adott át szerdán a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelyek szerinte azt "erősítik", hogy a sukorói ingatlancsere ügyében nem lehet megkerülni Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét. - Budai Gyula, miután átadta a jegyzőkönyveket, belső feljegyzéseket, az ügyészség épülete előtt tartott tájékoztatón példaként ismertette Nagy Jánosnak, a vagyongazdálkodási tanács akkori elnökének feljegyzését, amelyben - mint mondta - az szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc adott utasítást a sukorói cserejogügylet lebonyolítására oly módon, hogy konkrétan meghatározták azokat a feladatköröket, határidőket, amelyeken belül a sukorói telekcserét végre kellett hajtani.
Közölte, megítélése szerint egy kormányfő nem adhat konkrét utasítást ilyen esetekben, ezzel ugyanis a hivatali visszaélés valamilyen kategóriáját valósíthatja meg. "A volt miniszterelnök konkrét információval bírt az egész jogügyletről, és a volt miniszterelnök volt az, aki miniszterelnöki szinten koordinálta az egész telekcserét" - összegezte. A miniszterelnöki megbízott álláspontja szerint a sukorói telekcsere ügyében "teljesen egyértelmű", hogy az előző kormány hivatalnokai szándékosan akadályozták a nyomozást, illetve nem biztosították a nyomozóhatóság részére azokat az iratokat, amelyek a felelősség tisztázásával kapcsolatban egyértelműek lettek volna. Budai Gyula az MTI kérdésére a nyomozás jelenlegi állásával kapcsolatban azt mondta, információi szerint az ügyben tanúkihallgatások zajlanak, és új szakértői vélemény készült el. Véleménye szerint "előbb-utóbb" gyanúsítások is történnek majd; még nem Gyurcsány Ferenc gyanúsítása, hanem más szereplőké. Példaként azt mondta, hogy szerinte Tátrai Miklósnak, a vagyonkezelő volt vezérigazgatójának felelőssége, valamint az ügyben eljáró más beosztottaké előbb-utóbb megkerülhetetlenné válik. A sajtótájékoztató után Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője újságíróknak azt mondta: az átadott okiratok között több olyan is van, amely egyrészt "már első rátekintésre releváns az ügyben", másrészt eddig nem állt az ügyészség rendelkezésére. Közölte, a "pillanatnyi mérleg" szerint nincs gyanúsított az ügyben, és jelenleg szeptemberig van meghosszabbítva a nyomozás határideje. Fazekas Géza hozzátette: a nyomozás során több olyan megkeresése is volt a főügyészségnek különböző állami szervek felé, amelyre nem kapott teljes körű választ. A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta nyomoz ismeretlen tettes ellen a KingÍs City kaszinóberuházáshoz köthető sukorói, albertirsai és pilisi ingatlanok cseréje ügyében.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |