Videoton FC - NK Maribor 1-1
Írta: Videoton FC   
2010. július 16.

ImageDöntetlennel kezdte nemzetközi kupaszereplését a Videoton a 2010-2011-es idényben. - Hazai pályán ez nem optimális eredmény, de a játék képe alapján egyáltalán nem esélytelen a csapat a maribori visszavágón. Tipikus kupamérkőzés képét mutatta a találkozó már az első percekben. A Vidi támadott, de érezni lehetett, hogy a szlovénok ellentámadásai veszélyt rejtenek. Sajnos, ez be is igazolódott, szinte helyzet nélkül, egy távoli lövéssel szerzett vezetést a vendégcsapat. A gól megfogta a fehérváriakat, ráadásul perceken át nem tudtak mit kezdeni a szlovénok játéktördelő stílusával.

 

A félidő végén már akadt azért egy-két ígéretes próbálkozás (Gosztonyi volt a játékrész legjobb magyarja), majd a folytatásban, részben a kettős csere miatt, feljavult a csapat játéka. A második félidő második negyedórájában kifejezetten jól játszott a Videoton, kis szerencsével már akkor gólt szerezhetett volna.

Erre végül a hajrá kezdetéig kellett várni. Horváth Gábor a csapat legtöbbszörös válogatott játékosa – a nehéz helyzetben ő lendített a csapaton. Kiegyenlíteni sikerült, a győztes gólt megszerezni már nem. Az eredmény talán csalódást jelent. A játékban, a második félidőben, már akadtak bíztató jelek.

Reméljük ezt az arcát mutatja majd a csapat Mariborban is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."