Kispera: Pozitívan várom a visszavágót
Írta: Videoton FC   
2010. július 17.

ImageHorváth Gábor bízik benne, hogy hamarosan véget ér a gólínséges időszak. - A VIDI utolsó nemzetközi kupamérkőzésén, 2006-ban a svájci Grasshoppers ellen ugyanaz a Horváth Gábor egyenlített hazai pályán, mint 3 év után a csapat első Európa Liga megmérettetésén. Akkor fejelt, most rúgott, de ezt a különbséget leszámítva mondhatjuk, Gábor ott folytatja, ahol abbahagyta. "- Valóban, ez nem is jutott eszembe." - mondta a mérkőzést követően "Kispera". - "Ez legalább bejött, pedig voltak más lehetőségeim is, amiket nem tudtam gólra váltani."

 

"Nyernünk kellett volna, szokás szerint több helyzet is adódott előttünk, de nem tudtunk vezetést szerezni. Ez általában meg szokta bosszulni magát, ami, hála istennek, most nem történt meg. Sajnálatos viszont, hogy pont egy kontrából kaptunk gólt, amire pedig készültünk. Tudtuk, hogy visszaállnak majd és nem hagynak sok területet, mi pedig igyekeztünk bemenni a réseken, próbáltuk nyomás alatt tartani őket.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC
 

Gyakorlatilag egyszer jutottak el a kapunkig az első félidőben, abból is gól lett, ez kicsit fájó pont számomra. Ám úgy gondolom, vagyunk annyira jó csapat, hogy Mariborban nyerjünk. Pozitívan várom a visszavágót, de egy biztos: gólokat kell rúgjunk! Nagyon bízom benne, hogy hamarosan véget ér a gólínséges időszak és egyszer csak "kiszakad a zsák".

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."