Dr. Mezey: "Megérdemelten jutott tovább az NK Maribor"
Írta: Videoton FC   
2010. július 23.

ImageMilanic dícsérte csapatát, míg dr. Mezey György reálisnak ítélte a Maribor továbbjutását. - dr. Mezey György: „Összességében két küzdelmes, jó mérkőzés van a hátunk mögött. Megérdemelten jutott tovább az NK Maribor csapata, amely nagyobb nemzetközi tapasztalattal bír, mint mi. Nekünk van még mit pótolnunk, ez a két mérkőzés megmutatta, hogy nagyon messze vagyunk még attól, hogy nemzetközi téren versenyképesek legyünk. Egy kicsit rózsaszín ködben lebegett a fehérvári futball, a tavalyi év átmeneti sikerei irreális irányba vitték el a szurkolók várakozásait."

 

"Ez a maribori együttes jobb, mint mi vagyunk, ezt el kell ismerni. A mai mérkőzésen az első negyedóra után lábra kaptak és elkezdték a saját futballjukat, stílusukat játszani. A játékosaim teljesítményével egy magyar bajnokin nincs gond, ezzel lehet nyerni, de ismétlem, nemzetközi szinten ez kevés.”

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

Darko Milanic:

„Csak dicséret illeti a csapatomat, akik mind a két mérkőzésen jobbnak bizonyultak a Videotonnál. Különösen örülök annak, hogy az előző bajnoki évad tavaszi szezonjában, a Nafta Lendavában kölcsönben játszó és most visszatért Dalibor Volas ilyen jó teljesítményt nyújtott és két találatot is szerzett a mai visszavágón, ezzel továbbjuttatva csapatunkat.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."