Visszatekintő a kincsesi kosarasok idényére
Írta: Németh Zsolt   
2010. augusztus 02.

ImageA 2009/2010 es szezon volt a negyedik a sorban, amelyet végigküzdöttek a kincsesi kosarasok a megybajnokságban. Az évadban új bajnoki lebonyolítással találkoztunk, ami nekünk nem okozott problémát, sőt új csapatokat sodort az kincsesi sportolók útjába, így téve változatossá a bajnoki küzdelmet.

 

Az alapcsapat nem változott. Az idény közben csatlakoztak még a kincsesiekhez, így létszámprobléma nem volt. Illetve pontosítanám, minden meccsen ki tudtak állni legalább 6 fővel. Azért pontosítok, mert a hazai meccsek többségén 3-4 csere volt, de sajnos az idegenbeli mérközésekre csak 6-7 játékos tudott elmenni.

Kincsesbányán minden ellenfelüket megszorongatták és két alkalommal győztek is, de idegenben csak az első meccsen volt esélyük, amikor is 2 ponttal kaptak ki.

Az edzések látogatottsága viszont megnövekedett mind mennyiségében mind pedig minőségében. Ez pozitív előjel a következő szezon kezdete előtt.

Nem maradt más hátra, áljon itt azon felsorolás amelyben szereplő játékosok végigküzdötték a bajnokságot. 

Állandó segítőként: Sallay Orsolya és Hajdók József jkv.

Játékosok meccs/pont:

Kadarkuti Tamás 14/295

Thardi Veress Kornél 6/122

Pribusz Norbert 10/75

Erdész László 15/86

Rákóczi Tamás 14/36

Szatzker Csaba 9/15

Sallay Zsolt 9/12

Kálmán I. Norbert 10/84

Ungvárai Béla 5/73

Szabó Miklós 6/16

Németh Zsolt 16/78

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."