Olimpikonok a Megyeházán |
Írta: Közlemény - Csathó Barna | |||||
2008. július 15. | |||||
Dr. Balogh Ibolya megtisztelőnek nevezte, hogy a felkészülés utolsó időszakában elfogadták az olimpikonok a meghívását, hiszen tudja: ilyenkor, alig egy hónappal az olimpia előtt, minden óra, minden perc számít. Szerette volna személyesen is megismerni őket, hogy – mint hangsúlyozta –, tanulhasson tőlük. Céljai közé tartozott, hogy mint példaképekre hívja fel a figyelmet, hiszen nagyszerű eredményeiket nemcsak kiemelkedő tehetségüknek, hanem akaraterejüknek, alázatuknak, kitartásuknak is köszönhetik. A megyei közgyűlés elnöke meghívta az olimpikonokat és kapitányukat, s a fő támogató vállalat vezérigazgatóját egy olimpia utáni élménybeszámolóra, függetlenül az ott elért eredménytől. Mert, mint mondotta, mindenképpen győztesnek tekinti őket… Kulcsár Antal szövetségi kapitány elmondta: Vörös Zsuzsa és Gyenesei Leila is elindul a kedden kezdődő moszkvai Európa-bajnokságon. Az Eb-t a felkészülés egyik állomásának,” edzésversenynek” tekintik. Ezt követően Tatán edzőtáboroznak, majd augusztus 8-án Koreába utaznak, edzőtáborozni, s megszokni az időeltolódást. Csak augusztus 19-én repülnek Pekingbe, ahol augusztus 22-én rendezik az öttusa versenyt. Ott ugyanis tavaly, a világkupán európai szemmel elképzelhetetlen szmog volt, akkora, hogy napszemüveg nélkül nézhettek a Napba… Vörös Zsuzsa, aki címvédőként versenyez Pekingben, határozottan leszögezte: jól érzi magát, s abban bízik, hogy a moszkvai Eb-n a technikai számokban is javul a legutóbbi vb-hez képest. Kíváncsian várja, hol tart ő, illetve hol tartanak ők most… Gyenesi Leila – utalva a kedden kezdődő moszkvai Eb-re, majd a tatai és koreai edzőtáborra –, megállapította: sűrű a program, kétségkívül, de nagyon élvezi a felkészülést. Rövid múltra tekint vissza öttusa pályafutása, a technikai számokban még hullámzó volt a teljesítménye, de hisz abban: hozzáállásával, az elvégzett munkával, az akaraterejével sikerül hozzátenni azt a pluszt a teljesítményéhez, ami a sikerhez kell… A hangulatos beszélgetést követően dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke utalt rá: rövidesen hosszú útra indulna, így a régi időkhöz hasonlóan ma is hamuban sült pogácsa jár nekik. Tudósítónknak sikerült megtudnia: a Fejér megyei vonatkozású, reprezentatív kötet mellett valamennyi vendég doppingszert kapott jelképes ajándékként. A férfiak móri bort, a hölgyek üzenetértékű „Merci”- csokoládét – és néhány szál virágot, köztük, kabalaként, szerencsebambuszt…
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |