A Fidesz és a KDNP felkészült az önkormányzati választásokra
Írta: Fidesz / MTI   
2010. augusztus 17.

ImageA Fidesz és a KDNP egymással szövetségben teljes egészében felkészült az önkormányzati választásokra. - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus kiemelte: a Fidesz célja, hogy az ajánlószelvények legalább 20 százalékát, azaz közel kétmillió darabot gyűjtsön össze a következő két hétben. "A párt kampánya rövid lesz, helyi, megyei és országos szinten is zajlik majd, amelyben részt vesznek kormányzati politikusok és a pártelnök-miniszterelnök is." - emelte ki Kósa Lajos.

 

Az alelnök hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-nek összesen 6.500 jelöltje van; a főszabály pedig az, hogy minden jelöltjük a két párt szövetségének színeiben indul. A 175 tízezer főnél több lakost számláló település - ahol vegyes választási rendszer van - szinte mindegyikén, azaz 174-en állít jelöltet a párt, csak Siklóson nem, ott nem kívántak önálló jelöltet indítani - mondta még el. Hozzátette: e településeken durván 1.900 jelöltjük indul.

Az alelnök felhívta a figyelmet, hogy most először tud a választópolgárok több mint 80 százaléka Fidesz-jelöltre szavazni, azaz a polgárok most először találkoznak a legtöbb Fidesz-jelölttel. Kósa Lajos azt mondta még: bíznak abban, hogy a tavaszi összefogás országosan lehetővé teszi Magyarország újjáépítését az elmúlt kormányzat kártéteményéből.

Elismerte: a legnagyobb kérdés, hogy merre indul el a főváros, ennek kapcsán úgy fogalmazott: itt egyvalami biztos, az, hogy Demszky Gábor nem lesz többet főpolgármester, és ezzel a Demszky-Hagyó-Horváth-ciklusnak vége. A Fidesz kampányfőnöke aláhúzta: Tarlós Istvánnal a Fidesznek nagyon nagy esélye van erre, hogy a főváros történetében először a városnak fideszes polgármestere legyen. Az alelnök kiemelte: a tavaszi, országgyűlési választásokhoz képest nem terveznek más szervezetekkel szövetséget kötni.

Image
Fotó: Fidesz

Leszögezte: sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem tudnak elképzelni semmilyen együttműködést; nem lesz olyan Fidesz-jelölt, aki akár burkoltan, akár nyíltan szocialista vagy jobbikos támogatást elfogad, aki ezt teszi, az "elveszíti a Fidesz támogatását". A Fidesz szeretné az összes jelöltjét szeptember elején felállítani - közölte. Kérdésre válaszolva Kósa Lajos azt mondta: legjobb tudomása szerint Érden és Vácon is sikerült megegyeznie a Fidesznek a KDNP-vel.

Az a szabály, hogy a két párt közösen indul, így ha valaki "ráindul" egy hivatalos Fidesz-jelöltre, akkor azt kizárják - tette hozzá. Előfordulhat az, hogy úgy egyeznek meg helyben, hogy mindenki a Fidesz, vagy mindenki a KDNP jelöltje - szögezte le még ennek kapcsán. A fővárosi kampány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy "nincs kiegyezés a múlttal", vége van a főváros "lezüllesztésének, kifosztásának, elkótyavetyélésének", végre igaz, valódi polgármesterre van szükség, aki Budapesten lakik, és valódi "gazdaként" viselkedik.

Arra a kérdésre, hogy ha a fővárosban nem tudják megszerezni a többséget, kivel léphetnek majd koalícióra, Kósa Lajos úgy válaszolt: meg tudják szerezni a többséget, mindenképpen nyerni szeretnének. Arra a felvetésre, hogy a kisebb pártok szerint a Fidesz túl sok ajánlószelvényt gyűjt, és nekik nem marad, az alelnök ismét aláhúzta: a szelvények 20 százalékát kívánják megszerezni, a "maradék" négyötödre aspirálhat a többi párt; ha választópolgárok 20 százalékát rá tudják venni, hogy a Fidesz-KDNP-t támogassa, akkor majdnem biztos, hogy meg is nyerik az önkormányzati választást.

Az MSZP kampányát firtató kérdésre pedig úgy reagált: ha szocialisták helyében lenne, nehezen tudná megmondani, hogy most mivel is kellene kampányolni; ilyen mértékben szétesett, hitelét vesztett, a választók által elutasított párt régen indult a választásokon, mint a mostani helyzetben lévő MSZP.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."