Vargha Tamás nem tétlenkedik - épít, felújít és parkosít, ahol kell
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 19.

ImageMegújul a Szent Sebestyén Vértanú Plébánia környezete. Vargha Tamás önkormányzati képviselő ugyanis bejárást tartott a templom előtti parknál, hogy a helyi plébánossal, Nyárai-Horváth Istvánnal és az illetékes szakemberekkel együtt feltérképezzék a területet.

 

A tervek szerint ugyanis térkővel borítanák be a Szent Sebestyén Vértanú Plébánia előtti teret, a parkot pedig részlegesen rehabilitálnák: pótolni akarják a hiányzó szegélyköveket és a bokrokat, a (templomból kijőve) bal oldali járda pedig felújításra szorul egészen a tér végéig.

A munkálatokat Vargha Tamás ezévi képviselői keretéből valósítják meg: a képviselő idén (az előírásoknak megfelelően, s képviselő társaihoz hasonlatosan) 20 millió forintot használhat fel „ilyen célokra”, s ő nem is habozik a köz javát szolgálni: néhány nappal ezelőtt bejárása volt a Fecskeparton, ahol jelenleg két parkolórész található, s az egyik részét még 2008-ban térkővel leburkoltatja (a másikat jövőre), és sorra kerül a Sár utcánál, a rendelőintézet mögötti garázssor előtt futó út megépítése is.

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

És, hogy teljes legyen a kép, az idén megvalósult és jelenleg futó munkálatokról egy kis összesítés:

 

Elkészült 2008-ban:

- a Felsővárosi Közösségi Ház előtti növények telepítése és a füvesítés

- a Rigó u. 53. előtt a gyalogbejáró térkövezése

- a Fecskeparti ABC előtti parkolóban a szegélykövezés pótlása

- a Szent Vendel Emlékhelyen évelő növények telepítése (októberben még folytatódik)

- a Móri u 22. előtti útsüllyedésből a víz elvezetése

- az Irányi Dániel utcában a parkolók felfestése, a járdán az autók felállását akadályozó babák telepítése

- a Rigó u 55-67. előtt vízelvezetés javítása

 

2008 ban elkészül, munkaterület átadva

- a Fecskeparti ABC előtt középszigetes gyalogátkelőhely építése

- a Szent Sebestyén templom előtt térkövezés, szegélykő pótlás

- a Havranek utcai járda építése a park végétől a templomig

- a Fecskeparti temető előtti parkoló és kút körül térkövezés

- a Sár utcai garázsok előtti út aszfaltozása és vízelvezetés

 

Tervezés megrendelése:

- a Móri út járdájának felújítása

- a Rigó u. – Gerle u. sarkán parkoló építése

 

Faültetés és füvesítés ősszel:

- Malom u. 55.

- Rigó utcai játszótér

- Gerle u 3.

 

 A Fecskeparti ABC mögötti játszótér teljes felújítása közbeszerzés alatt van.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."