MOL Liga: Parádés második harmad után győzelem az FTC ellen
Írta: Andics Gábor   
2010. szeptember 22.

ImageMár az első harmadban is több helyzetet dolgozott ki farmcsapatunk, de a másodikban mindez gólokban is megmutatkozott, így a Volán fiataljai bravúros 3-1-es győzelmet arattak a Ferencváros ellen. - A gólnélküli első harmad ellenére sem unatkoztak a nézők, már csak azért sem, mert fiatal csapatunk nem kezdte megilletődötten a mérkőzést: a kezdés után két és fél perccel Fodor Szabolcs lépett ki egyedül, de lövését nagy bravúrral hárította a svéd portás, majd újabb kér perc elteltével Hegyi szerezhette volna meg a vezetést, ám Lindström ekkor is védett.

 

A folytatásban a vendégek is eljutottak a Volán kapujáig, ám veszélyesebb helyzeteket egyértelműen a mieink dolgoztak ki, ám végül be kellett érni a 0-0-s harmadbeli zárással. Parádésan kezdték a hazaiak a középső játékrészt, hiszen bő négy perc elteltével előbb Fodor passzából Nagy Gergő viharzott el a balszélen, majd elegánsan a kapu bal felső sarkába emelt, hogy aztán két perccel később utóbbi adjon Maklárinak, aki egy távoli bombagóllal emberelőnyös szituáció után duplázta meg csapatunk előnyét.

A folytatásban is támadásban maradt farmcsapatunk, de ezúttal az ordító helyzetek is kimaradtak, míg a Fradit felpaprikázta a két kapott találat. Ez viszont vendéglehetőségek helyett már-már durvaságba csapott át, gondoljunk csak Székey-Mádai kettő plusz tíz perces büntetése fejre irányuló ütés miatt. Csakhogy ekkor már 3-0-ra vezetett fiatal csapatunk, miután öt perccel a harmad lefújása előtt Kiss Dávid mattolta Lindström kapust.

Ahogy várható volt, nagy elánnal kezdte az utolsó húsz percet a Ferencváros, de ez öt percig még helyzetekben sem mutatkozott meg. Ekkor azonban Borbás addig-addig húzogatott, amíg a pakk a kapunkban kötött ki. A gól után vérszemet kaptak a zöldek, viszonylag sokszor állomásoztak Bálizs kapuja előtt, ám portásunk mindannyiszor útját állta a vendégek akcióinak, s így, ha a végére nehézzé is vált az összecsapás, végül csapatunk teljesen megérdemelten gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

MOL LIGA, 6. FORDULÓ:
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 – FTC-ORANGEWAYS 3-1 (0-0, 3-0, 0-1)
Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 300 néző. Vezette: Kincses Gergely, Bedő Péter, Márkus János.
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Bálizs (kapus) – Ondrejcik, Hegyi, Fodor, Nagy G., Benk, Orbán, Erdélyi, Kiss, Tóth A., Hajós, Maklári, Varga, Pilcsik, Németh, Horváth, Ozsváth, Meretei, Reiter, Farkas, Szabó. Vezetőedző: Kóger István.
FTC: Lindström (kapus) – Tolkunov, Hoffmann, Borsos, Nagy, Jánosi, Vychodil, Horváth, Borbás, Gavrylyuk, Dancsfalvi, Hüffner, Bontovics, Kiss, Mamic, Peterdi, Majoross, Székely-Mádai, Galló, Barabás, Feil. Vezetőedző: Hakan Nygren.
Kiállítások: 6 ill. 14 perc
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."