"Ideje demokráciában gondolkozni"
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 08.

ImageValamennyi választott képviselővel felvette a kapcsolatot dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár frissen megválasztott polgármestere hivatalba lépését követően felkereste az ellenzéki képviselőket is, hogy egyeztessen velük. A politikus sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Székesfehérvár MJV alakuló Közgyűlésére jövő héten csütörtökön, 14 órakor kerül sor. S, hogy a fehérváriak érezzék, hogy a Polgármesteri Hivatal nem elefántcsont-torony, október 14-én megnyílik a nagyközönség előtt a Városháza.

 

„Célunk, hogy olyan közgyűlési politikát folytassunk, amely a demokratikus hagyományokon alapszik, így az ellenzék ellenőrzési funkcióját biztosítjuk.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András a sajtó képviselőinek.

Image
.

Majd elmondta, hogy átalakulnak a bizottságok is. A 21 fős testület négy bizottság működését fogja ellátni. A tervezett négy szakbizottság közül a Pénzügyi Bizottság elnöki posztját, a bizottsági helyeket és a vagyongazdálkodási tanácsnoki posztot ajánlotta fel az ellenzéki képviselőknek a velük folytatott megbeszélések során.

Azt, hogy e lehetőséggel miként kívánnak élni, hétfőig kell eldönteniük az adott képviselőknek. A polgármester kiemelte, hogy átlátható működést szeretnének megvalósulni.

Image
.

Mint mondta: „Ideje demokráciában gondolkozni, így az ellenőrzési jogosítványokat odaadni az ellenzéknek. Rajtuk múlik, hogy részt kívánnak-e venni a város irányításában.”

Az alakuló Közgyűlésre jövő héten csütörtökön kerül sor, s ezt – mintegy ünnepélyesebbé téve – nyílik meg a Városháza a nagyközönség előtt e napon. A látogatók 10-12:30-ig tekinthetik meg a Nagytanács termet, s a polgármesteri dolgozószobát. A látogatásra előzetesen be telefonon be kell jelentkezni.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."