Amikor női lelkészt látok, mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyi erő és hit kell ahhoz, hogy valaki ezt a hivatást válassza. Mert azért csak meg kell küzdeni az előítéletekkel, ki kell harcolni a gyülekezet elfogadását – a hívekét, akik megszokták, hogy férfi vezetőjük van - bár mostanában egyre több hölgyet látok prédikálni. Ezért is indítottottuk el a „Lelkésznő Portré” sorozatot, hogy feltérképezzük, kit mi vonzott erre a pályára, s milyen nehézségeket görgetett elé női volta.
Az első „alany” Gállné Medveczky Borbála, az Iszkaszentgyörgyi Református Gyülekezet lelkésze volt, akinek életéről itt olvashatnak: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28&Itemid=34
Most pedig következzék Pintérné Koczó Zsófia, aki Szabadbattyánban ápolja a lelkeket. Mint mondja, édesapja lelkész, így már gyermekkorában látta, mi egy lelkész feladata, s nem volt kétsége afelől, hogy nincsen más út számára, mint Isten, s a gyülekezet szolgálata. Középfokú tanulmányait Szobon, egy rövid életű gimnáziumban végezte – hiszen akkor még nem tette lehetővé a politikai helyzet, hogy egyházi iskolákba járjanak az „elkötelezettek”. Ez az intézmény olyan útmutatókkal látta el, amelyek amellett, hogy megerősítették hitében, emberi tartást is adtak neki.
Az érettségi után a Károlyi Gáspár Református Egyetemen tanult, s lelkészi diplomáját is ott szerezte meg 1980-ban. E dátum pedig történelmi fontossággal bír, hiszen az ő évfolyama volt az első, amelynek női hallgatói teljes jogú lelkészként végezhették a szolgálatot. Előtte a teológiai oklevéllel rendelkező hölgyek csak szeretetotthonokban, egyházi fenntartású levéltárakban és könyvtárakban dolgozhattak, illetve, ha szerencséjük volt, a püspökségeken kutatómunkát végezhettek. Nem engedélyezték számukra, hogy önállóan vezessenek egy gyülekezetet, temessenek vagy eskessenek. Az a férfiak kiváltsága volt.
A nő lelkészek egyre szaporodó száma és munkájuk gyümölcse viszont indokolttá tette, hogy ne diszkriminálják őket. – Mert miért is tennék? Isten egyenlőnek teremtett minket, férfiakat és nőket egyaránt, így mindennemű megkülönböztetés félrevezető és hibás! A diszkrimináció „eltörlése” következtében Pintérné Kaczó Zsófia előtt is megnyílt az út arra, amerre mindig is menni szeretett volna. Tanulmányai befejezte után, két évre a pomázi gyülekezethez került segédlelkészként, a teológus hallgatók lelkigondozója mellé, akit mindenképpen élete egyik legmeghatározóbb szellemi atyjaként tart számon. Mellette pedig a püspöki hivatalban segített az adminisztrátori teendők ellátásában. – És itt megjegyezendő, hogy a hölgyeket mindig is előszeretettel bízták meg „írásbeli” feladatokkal, hogy meggyőződjenek precízségükről és elkötelezettségükről – a prédikálásra ugyanis (állítólag) meg kell érni!
De vissza Szabadbattyán női lelkészéhez, aki 1982-ben egy éves ösztöndíjat kapott Bazelbe, ahol az ifjúsági munka és a lelkigondozás volt a két hangsúlyos témakör, amit hallgatott. Miután hazajött, beosztott lelkészként Budapestre, a Szabadság térre helyezték, majd az Úr Székesfehérvárra irányította, ahol férjhez ment. Itt lakott ugyanis kedvese, akit még a teológián ismert meg. Párja, bár szintén lelkészként végzett, akkor mégis inkább műszaki területen helyezkedett el (jelenleg Sárkeszi gyülekezetét vezeti), ő pedig a székesfehérvári gyülekezet beosztott lelkésze lett. A szabadbattyáni parókiára 1993-ban költözött. Mindent az alapoktól kellett kezdenie, mivel hosszú évek óta nem volt helyben lakó lelkész, aki gondoskodott volna egy stabil gyülekezeti mag létrehozásáról. (A fontosabb feladatokat ideiglenes helyettesek látták el.) Pintérné Kaczó Zsófia úgy látta, a hittanosokkal kell kezdenie a munkát, ők jelentik a jövő kulcsát.
Összegyűjtötte hát a gyerekeket, akik nagyon fogékonyak voltak Isten szavára, s szüleik is nagyon pozitívan fogadták e kezdeményezést. Ez főleg annak is köszönhető volt, hogy a rendszerváltozás után az emberek már bátran merték vállalni hitüket, s nyíltan érdeklődtek az Ige iránt. A következő lépést a Fiatalasszonyok Bibliaórájának bevezetése jelentette -amely foglalkozás a mai napig is működik-, aztán az idősebbek aktivizálása következett. Így lassan minden korosztályt bevont a gyülekezeti életbe. Látható tehát, hogy munka az volt bőven. Ráadásul közben két fia is született, így felmerülhet a kérdés: Hogyan tudta összeegyeztetni a családot és a lelkipásztori teendőket? Hiszen egy kisbaba ellátása rengeteg elfoglaltsággal jár! A megoldás férjében keresendő, aki nagyon sokat segített a gyermekek ellátásában. Sőt, az apróságok néhány hónapos korukban már részt is vettek az istentiszteleteken.
Pintérné Koczó Zsófia szerint ugyanis rendkívül meghatározó az, hogy a fiatalok mit hoznak magukkal otthonról. Ezért igyekezett mindig, minden segítséget megadni ahhoz, hogy gyermekei tisztán hallják az Úr szavát. A „családi lelkész – sorozat” pedig sajnos nem folytatódik, mert egyik gyermeke sem érzi úgy, hogy szülei nyomdokaiba szeretne lépni.
S most azt írtam, hogy „sajnos”, amely szónak kicsit negatív íze van, így nem pontos e kifejezés. Mert lehet „nem nyilvánosan” is szolgálni. Ahogy jövünk-megyünk-kommunikálunk embertársainkkal, ugyanúgy elláthatunk bizonyos fokú lelkészi teendőket, mintha a szószéken állnánk…