Nemzetközi Jazzverseny Siófokon
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR-referens   
2008. július 24.

ImageSiófok nem csak a Balaton, de a jazz fővárosa is, hiszen július 21 és 26. között kerül megrendezésre az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny.A Kodolányi János Főiskola Siófoki Intézetében (Siófok, Petőfi sétány 1.) zajló versenyben három forduló után alakul ki a végső sorrend. Az I. Kodolányi Nemzetközi Jazzverseny legjobbjait értékes pénzdíjak is várják, a nyertes zenekar jutalma több mint egymillió forint (5.000 euró).

Ezen kívül a Magyar Rádió fellépési lehetőséget kínál a dobogós együttesek egyikének a Bartók Rádió "Jazz a Márványteremben" című sorozatának keretében 2008 őszén.  

A verseny nemzetközi zsűrijében olyan világhírű művészek ülnek, mint a Grammy-díjra jelölt, ütőhangszeres-zeneszerző-hangszerelő John Hollenbeck (New York), aki saját formációi mellett a legendás Bob Brookmeyer big band-jének állandó dobosa; vagy a szintén amerikai, egyéni hangú Kyle Gregory, trombitaművész-zeneszerző, aki már több ízben játszott Magyarországon.

Hazánkat az egyik legnagyobb szakmai tekintély, Gonda János (zongoraművész-zeneszerző, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének alapítója); a sokoldalú, előadóként és zeneszerzőként is meghatározó egyéniség, Borbély Mihály (szaxofon, népi fúvós hangszerek, főiskolai tanár); illetve az európai és tengerentúli jazz-élet berkeiben egyaránt aktív, fiatal jazz-zongoraművész-zeneszerző, Szabó Dániel (a 2006-os, világméretű "International Martial Solal Piano Competition" győztese, a Kodolányi János Főiskola Művészeti tanszékének művészeti vezetője) képviseli.

A jazz zene rajongói Siófokon a 6 országot képviselő 11 versenyző zenekar produkciója mellett a zsűritagok: Kyle Gregory, John Hollenbeck, Borbély Mihály, Szabó Dániel, Gonda Mihály és Szandai Mihály különleges koncertjét is meghallgathatják július 25-én este 8 órától a Petőfi sétány 1 alatt, a koncert keretében kerül sor a verseny eredményhirdetésére is. Július 26-án este 8 órától az első 3 helyezett és a különdíjasok adnak majd különleges koncertet a díjkiosztó gálaest keretében szintén a Kodolányi János Főiskola Regionális Oktatási Központjának dísztermében. A koncertekre a belépés díjtalan.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."