Ne törjön meg a lendület! |
Írta: Albacomp | |||||
2010. november 20. | |||||
Úgy tűnik, hogy Pakson lendületet vett, azóta pedig az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepel az Alba. A fiúk megküzdöttek a szezon elejének nehézségeivel, lassan alakul a jó védekezés mellett a tetszetős támadójáték is, reméljük, a Kaposvár elleni meccs lesz a következő lépés ezen az úton.
Hendlein Roland 24 ponttal szomorított minket idén januárban - örülnénk, ha most akár ennek a felét elérhetné a pályán. Akkor a Kaposvár színeiben remekelt és járult hozzá a váratlan, kétpontos vendéggyőzelemhez, most fehérváriként "törleszthetne", de egyelőre csak épülget sérüléséből. A somogyiak feltérképezéséhez így is hozzájárulhat, ám jelentősen megváltozott a kaposvár kerete az új szezonra. Légiósai nyáron érkeztek. Az irányító Josh Wilson 43 pontot dobott a Szegednek, és 21.4-es átlagával a harmadik legjobb pontszerző a mezőnyben. A center Curt Cunningham pedig ötödik, 19,7-el, ehhez 9 lepattanó társul. Harmadik légióst csak most igazolt Fekete Ádám csapata, az Olaszországból érkező amerikai Daniel Weerner személyében. A Kaposvár legnagyobb tette eddig a bajnok Zete elverése volt, az említett Cunningham 28 pontjával - azóta viszont hazai pályán kikaptak a Kecskeméttől. Nehezen kiismerhető tehát a szombati ellenfél, hisz például az általunk simán elintézett Pécstől is kikapott. Minettől függetlenül, Simiék előtt nem lehet más a cél, mint folytatni az utóbi fordulók biztató játékát, amelyben már mindenki megtalálni látszott a helyét. Nem biztos, hogy lehet még egyszer úgy produkálni, hogy heten is tíz pont fölé kerüljenek, mint legutóbb a Pécs ellen, de a csapatjáték gördülékenysége tovább fokozható - miközben hamar megbarátkoztunk a Fehérváron korábban nem mindig általános jó védekezéssel. A januári vereségért vissza kell vágni a Kaposvárnak - az idei célok megvalósításának jegyében. Reméljük, ehhez ismét megkapja a csapat a szurkolók segítségét - egyre inkább bizonyítják a fiúk, hogy rászolgálnak a bizalomra!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |