Emléktáblát avattak a régi tűzoltó laktanyánál |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. november 29. | |||||
Emléktáblát avattak a Távirda utcai Szent Flórián-szobornál. Az egykori tűzoltó laktanyában 1885 és 1992 között szolgáltak a székesfehérvári tűzoltók. A hely azonban száz év elteltével „kissé” szűkösnek bizonyult, hiszen az állomány létszáma megnőtt, s a járművek is megváltoztak külsejükben: nagyságuk miatt már be sem fértek a szertárba. Az épület falán most egy márványtáblát helyezett el városunk önkormányzata – a Tűzoltóság és a Fehérvári Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére.
Az ünnepségen ifj. Németi László tűzoltó-százados először egy rövid áttekintést adott a tűzoltóság történetéről, majd Székesfehérvár polgármestere mondott ünnepi beszédet.
Dr. Cser-Palkovics András ennek során kiemelte, hogy az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja a tűzoltóság munkáját annak érdekében, hogy minél korszerűbb eszközökkel végezhessék munkájukat.
Az ünnepség végén Mihály János nyugdíjas tűzoltó-ezredes, a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is szóra emelkedett, majd kezdetét vette a koszorúzás.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |