Megkezdődött az ökumenikus imahét Székesfehérváron
Írta: Bertáné Pintér Katalin   
2011. január 18.

ImageIdén a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahéten a jeruzsálemi őskeresztény egyház életére emlékeznek világszerte. Székesfehérváron a Széchenyi úti református templomban tartott istentiszteleten részt vettek a felekezetek képviselői közül Spányi Antal megyés püspök, Somogyi László református lelkészi elnök, Bencze András református lelkész, Révész Lajos baptista lelkész, valamint a város legtöbb lelkipásztora.

 

Az imaalkalmon Tóth Tamás római katolikus esperes plébános mondott beszédet a pünkösdi csodát kiemelve, amikor a különböző nyelveken beszélő emberek megértették az apostolokat.

Image
.

Napjainkban már azok sem értik meg egymást, akik korábban egy nyelvet beszéltek, mert elfelejtették, hogy a szeretet nyelve mindenkit összeköt. A kereszténység egyik alapvető tanítása az önzetlen szeretet, a másik elfogadása. Meg kell találnunk a másik szeretet nyelvét, mert ez az egység nyelve.

Image
.

 

Image
.

 

Az esperes személyes hangú prédikációjában kitért arra is, hogy a felekezetek még a közelmúltban sem voltak egymáshoz ilyen közel. Az ökumenikus mozgalom legfontosabb eredménye Székesfehérváron is, hogy a keresztények jól érzékelhetően közelebb kerültek egymáshoz.

Image
.

 

A Krisztus-hívők egységét Isten szeretete, kegyelme járja át, amelyre a nem hívők is felfigyelnek. Az első imaalkalmat a város ökumenikus énekkarának szolgálata tette szebbé, ünnepélyesebbé.

Image
.

 

Image
Fotó: dr. Berta Gábor