Nózi kutya fogta el a tettest
Írta: Temesvári Márta   
2011. január 18.

ImageA csóri körzeti megbízottat tegnap délelőtt egy csóri férfi értesítette a település Alsótabán útjáról, hogy egy ott lakó férfi téglával megdobta autóját, miközben azzal közlekedett. A zászlós azonnal a bejelentőhöz ment, aki szerencsére a bűncselekmény során nem sérült meg. Mint az az elsődleges adatok alapján kiderült, a sértett egy Fiat Ducatoval közlekedett az Alsótabán utcában, amikor azt vette észre, hogy az egyik ház kerítése mögül az ott lakó férfi egy téglát dob felé.

 

Amikor ezt észrevette, egyből a gázra lépett, és így sikerült megakadályoznia, hogy a tégla nehogy berepüljön a nyitott ablakon keresztül, és nekicsapódjon.

A tégla a kocsi platóján landolt, így az autóban sem keletkezett kár. A sértett néhány méter megtétele után megállt, majd onnan értesítette a helyi körzeti megbízottat. Miután a KMB-s meghallgatta a férfit, vele és szolgálati kutyájával együtt a tégladobáló férfi házához ment.

 

Image
.

"Az 54 éves férfi azonban amikor meglátta a körzeti megbízottat, megpróbálta magát kivonni az intézkedés alól. Nózi, a másfél éves németjuhász kutya azonban gazdája parancsára feltartóztatta a férfit, akinek ezt követően már nem volt kedve ellenállni." - nyilatkozta honlapunknak Németh – Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője.

A zászlós a férfit - elfogását követően - előállította a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult vele szemben.

A gyanúsított kihallgatását követően szabadon lett engedve. A bíróság tettéért akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja.