Valljuk meg őszintén, vannak megátalkodott bűneink! Vannak, nem is kevesen, akiket legszívesebben kikerülnénk, leírnánk, mert annyira ellenszenvesek. Ismerünk olyan hitét gyakorló, vasárnapi áldozót, aki évek óta nem beszél „haragosával” És sorolhatnánk az ehhez hasonló eseteket. A mai evangélium a legutóbbi vasárnap folytatása. A „forradalom” tovább tart, és Jézus a „forradalmár” egy új világ alapjait akarja letenni. Ennek az országnak is van alkotmánya, vannak alaptörvényei, melyeket egy hegyen fogalmazott meg, és amit kihirdetett, azt Hegyibeszédnek nevezzük.
Ne érzelmi alapon döntsd el, hogy kit szeretsz, kit nem! Légy olyan, mint a Nap, mely jókra, gonoszokra egyaránt ontja fényét, melegét. Ha kérnek, sietve adj, és ne várj viszonzást. Ha ruhát kérnek, add oda köntösödet is. Ne csak azokat szeressétek, akik jók és kedvesek hozzátok,- így a pogányok is tudnak szeretni. Szeressétek ellenségeiteket is...és így tovább.
Amikor ezt Nietzsche elolvasta, felkiáltott: Ez őrültség! Ezen az alapon egyetlen egy országot sem lehet elkormányozni.. Földi országot bizonyára nem, de Isten országát csak is így lehet. Egyáltalában létezik ilyen szeretet? Nem követel lehetetlent az Úr Jézus? Szó szerint kell értelmezni kijelentéseit? És ha igen, vajon hogyan lehet elsajátítani ennek az isteni szeretetnek lényegét és stílusát?
Saját erőnkből ezt megvalósítani képtelenség. Csak Isten képes arra, hogy Fiát odaadja értünk és kiszolgáltassa őt nekünk. Csak Jézus tudott így imádkozni kínzóiért: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”.
Urunk, taníts meg minket szeretni!