A tavaszi tabellát egymeccses előnnyel vezeti a Vidi!
Írta: Dénes András / Videoton FC   
2011. március 21.

ImageNem csak a bajnokság egészét nézve, de a második kör eddigi öt fordulójában is a Videoton FC áll a tabella élén. - Az Újpest FC vasárnap esti győzelmével befejeződött a Monicomp Liga tavaszi etapjának első harmada - öt fordulón vannak túl a csapatok. Érdemes böngészni a csak a második kör - eddigi - eredményeit tartalmazó tabellát, jól megfigyelhető az erőviszonyok átrendeződése.

 

Az "első" kör után négy ponttal vezetett a Videoton FC a ZTE, öttel a Ferencváros, hattal a Debreceni VSC-TEVA előtt - a legutóbbi hetekben mind a három fő vetélytárssal szemben sikerült alaposan megnövelni az előnyt: a Vidi a legutóbbi öt fordulóban - miközben le is győzte a Fradit, majd a Lokit - a Ferencvárosnál hét, a DVSC-TEVA-nál nyolc, a Zalaegerszegi TE-nél kilenc ponttal szerzett többet.

A lehetséges 15 pontból tizenhármat gyűjtött be a Videoton FC - az egyetlen "hibapont" a Vasas-Híd elleni, idegenbeli döntetlen február végén, a Fáy utcában. Akkor ezt nagyon sokan "bukásnak" hitték - nos, nem árt emlékeztetni, hogy a tavaszi szezon eddigi öt fordulójában a Videoton FC-n kívül, egyetlen csapat maradt veretlen - a Komjáti András vezette Vasas-Híd.

 

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

Az erőviszonyok átrendezését említve, nem feledkezhetünk meg két korábbi kiesőjelölt, a Kecskeméti TE-Ereco, és a Szombathelyi Haladás jó szerepléséről. Az őszi zárás után a KTE 11. volt, kilenc ponttal például a negyedik helyezett DVSC-TEVA mögött. A Loki most is öttel megy a KTE előtt, de, ha Szivicsék nem kapnak ki Szolnokon, a különbség akár két pontra is zsugorodhatott volna!

A Haladás a 15. forduló után még 15. volt, azaz kieső helyen állt. Az első négy tavaszi fordulóban viszont tíz pontot szerzett, ugyanúgy, mint az ebben is élenjáró Videoton FC. A hétvégi, paksi vereség ugyan rontotta kissé a statisztikát, de - kéretik, Kis Károly csapatát nagyon is komolyan venni! Eddig a Siófok szerezte a legkevesebb pontot tavasszal, bár "szomszédunk" most, a Vasas-Híd ellen, kicsivel több szerencsével, nyerhetett volna.

Némi vigasz a balatoniaknak, hogy ősszel az első hét meccsen csak hét, az utána következő nyolcon viszont több, tíz pontot szereztek, és az előbbiben benne volt a Vidi elleni sikerük is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."