A zsúfolt nézőtér már jelezte, itt olyasmi készül, ami az Albacomp legszebb tradícióinak felel meg - milyen kár, hogy ezt, vagyis a döntőbe jutást ritkán élhetjük át. Legutóbb öt évvel ezelőtt, amikor még senki sem volt a felnőtt keret tagja a jelenlegi állományból, így igazán csak a szurkolók idézhették fel, milyen érzés fehérváriként a legjobb kettőbe jutást ünnepelni. De ehhez még meg kellett nyerni a meccset.

Az első kosarat - talán először a rájátszás hazai meccsein... - mi szereztük, de a felfokozott hangulat olyan rohanásba vitte bele a csapatokat, ami fehérvári részről az eddigi sikerek alapját, a jó védekezést akadályozta. Ment a nagy adok-kapok, kosarak itt is, ott is, az Alba dupláira az elején turbó üzemmódba kapcsoló Sales vezérletével mindig válaszolt a Pasks, sőt, a vendégek szuper centere egy 2+1-es kombinációval a vezetést is megszerezte övéinek. Ekkor érkzett Hanga Ádám és a meccs első triplája - később is előfordult, hogy fehérvári hármas a legjobbkor esett be.

Ez a csapat mentálisan is nagyon rendben van... A hektikus első negyedet olyan második követte, amelyben a Braniszlav Dzunics által megálmodott mederben zajlottak az események, és ez nekünk mindig jó. Remek védekezés mellett hat percen át nem kapott kosarat az Albacomp, közben rittyentett egy 13-0-ás sorozatot, ezzel tizenhatra nőtt az előny, a ponttermelés élmunkása pedig a nagy kedvvel beszálló Damian Hollis volt.

Megvoltak a labdaszerzések utáni könnyű kosarak, úgy tűnt, ismét besétált az Alba csapdájába a Paks. Unhatják már pedig, hiszen a szezonban ez volt az ötödik bajnoki meccsünk velük - és ötödször tűnt úgy, ők húzzák a rövidebbet. Ugyan egy 7-0-val válaszoltak, de mielőtt szoros lehetett volna, Simon Balázs, aki most sem elégedett meg a csapat mesteri mozgatásával, triplával é duplával nyugtatta a kedélyeket.

Szünetre megvolt az 50 dobott pont, és a megnyugtató előny. A párharcban eddig igen halovány Vojvoda Dávid fordulás után bevágta az ASE első tripláját, de a fantasztikusan felpörgő Hollis vezérletével nem engedett a különbségből az Albacomp. Damian 11 pontot szerzett a harmadik negyedben, volt emberrel együtt behúzott egykezes zsákolása - a csata hevében úgy tűnt, teljesen elfeledte sérülését. Megint tizenhat pontra hízott a fehérvári vezetés, amiből Paks egyetlen reménysége, Sales gyorsan ötöt lefaragott - de ekkor jöttek ismét a demoralizáló tripláink. Ádám kettőt, Simi egyet küldött helyre, közben Damian ismét labdaszerzésből volt eredményes, és a negyed végére el is dőlt szépen minden.

Az utolsó tíz perc a masszív ünneplés jegyében zajlott, mindenki pályára került, jött az elmaradhatatlan alley-oop (ezúttal Bódi-Jones előadásban), J.J megmutatta, hogy eredményes center nálunk is akad, de a Keller família mindkét kerettagja is betalált. A meccs végére a pontot zsákolásával Hendlein Roli tette ki, utána a nagy közös vigalom maradt, amely ezúttal nemcsak a döntőbe jutásnak szólt.

Nincs kétség: egymásra talált csapat és közönsége, mert utóbbi is érzi, itt az elődökhöz méltó, harcos, jó kosárlabdát produkáló, mindenki ellen végsőkig küzdő, nagyszerű egyéniségekből álló, ahogy manapság divatos mondani: szerethető gárda alakult ki. A fiúk boldogan ugráltak a pálya közepén, mankóin bicegve Tony Crocker is csatlakozott hozzájuk. A feladatot, amit vállaltak, teljesítették: bejutottak a bajnoki döntőbe. Itt még nincs vége a történetnek, vagy talán ennek igen és kezdődik egy új, amely már nem veheti el azt, amit az eddigiekben átélhettünk.

Nagyszerű volt, köszönet a srácoknak és a mesternek érte - persze azért nagyon bízunk benne, a folytatás is méltó lesz az eddigekhez.

Jöhet a Szolnok elleni finálé.