Mi a helyzet nálunk? Sok okosat lehetne mondani, de induljunk ki abból, amit eddig láttunk: a döntő összes mentális kihívásának a legmagasabb szinten felelt meg a csapat. Ez azt jelenti, hogy joggal bízhatunk benne, most is összeszedetten, a részfeladatokra koncentrálva, egységes csapatként lépnek fel a fiúk. Ha így lesz, még mindig ott lehet a pályán egy remek ellenfél akadályként, de azt azért könnyű belátni, két ilyen meccs után nem nekünk kell bizonytalankodnunk.

Bizton állíthatjuk, eszébe nem jut senkinek az Albacompból lezártnak tekinteni a döntőt csak azért, mert jól állunk és simán nyertük a meccseket. Mint egy zsonglőr látszólag könnyed mutatványa, ezek a látványos győzelmek is iszonyat melóval, küzdéssel, gürcöléssel jártak, ami nem az eddigi kétszer negyven percre vonatkozik kizárólag, hanem a tavaly nyár óta elvégzett összes munkára.

Ez az alap, amelyen építkezve most joggal lehet magabiztos - de ugyanakkor józan és higgadt is az Alba. Mert aki tudja, mit kell szenvedni akár egyetlen pontért a pályán, annak eszébe sem jut elintézettnek tekinteni még nyitott kérdéseket. Úgy áll tehát a dolog, hogy Simi, Ádám, J.J., Ákos, Damian és a többiek ismét felveszik a kesztyűt a nyilvánvalóan motivált, nehéz győzelmi kényszertől sújtott Szolnokkal, és megint meg fogják próbálni a legjobbukat kitenni a parkettre.

Miként az ellenfél, amelynek tagjai alighanem ezerszer bánják már, hogy az első meccs előtt talán túlságosan felültek az őket nemcsak esélyesnek (mert az vitathatatlan volt), hanem már győztesnek hirdető szirénhangoknak. Hogy esetleg így volt, az persze csak egy a lehetséges magyarázatokból az Olaj eddigi sikertelenségére a döntőben, de legyen az ő gondjuk, mitől kerültek gödörbe.

Mi talán nem véletlenül érezzük úgy, hogy a mentálisan kifogástalan állapotban lévő, fizikálisan csúcsra járatott, az ellenfélből felkészült, remekül védekező Albacompnak van a legtöbb köze az ellenfél sima vereségeihez. De a kérdés megfejtésén biztosan ezerrel dolgoztak most is Szolnokon, és az is lehet, valami mással fognak ezúttal kisérletezni. Amire persze reagálhat az előnyben lévő, nyugodtabb, de nem lezser kihívó.

Folytatódik tehát a döntő sakkjátszmája, bár az eddigi elképesztő tempóról nem feltétlenül a legszebb szellemi sportra asszociálunk. Pedig a még oly hatalmas iram közepette is valójában a fejekben fog eldőlni, ki lesz a bajnok és mikor. Ha, mint eddig, tiszta fejjel, nyugodtan játszanak Simiék, bírva természetesen mindazt, amit a döntő fizikálisan megkíván, akkor nem kell aggódnunk.

És ez nem teória, gyakorlati megvalósulását eddig kétszer láttuk.