A kellően felforrósodott katlanban öt vendégponttal kezdődött a meccs, de ezt három szép duplával ellensúlyozta az Albacomp. Látszott, hogy Simon Balázséknak már a labda felhozatalával is meg kell küzdeniük, ami részben a Szolnok agresszív, keménykedéstől sem visszariadó védekezésének, részben saját idegességüknek volt köszönhető - bizony, érződött a tét a mieink játékán.

A vendégek nyugodtabban dobtak, kintről is jól, de Horváth betörései is hatékony fegyvernek bizonyultak. Nem engedtül el nagyon a Szolnokot, sőt, a negyed végén, "kétmásodperces figurából", Hanga Ádám triplájával egálra alakította az állást. Ezzel a lendülettel a második tíz perc elejét rendesen megnyomta a védekezésben szigorító, a szolnoki centereknek kevés teret hagyó Alba, és mivel a mi magas embereink közül Keller Ákos remekelt, kicsit sikerült meglógni.

De ennek a meccsnek nem olyan forgatókönyv lett megírva, hogy bármi korán eldőljön: a körmüket rágó és versenyt ordító szurkolók aránya nagyjából annyira kiegyenlített volt, mint a csata a pályán. A szigorúnál is szigorúbb szolnoki védekezés dacára mindössze két büntetőt dobhatott az első félidőben a Dzunics-csapat, de legalább ezeket Simi pontokra váltotta, a túloldalon a továbbra is idegesen játszó Bádernek ez nem sikerült. Viszont Trotter termelt helyette, két hármast emelt be, nem véletlenül aggódtak a szolnokiak az irányító három személyije miatt.

A félidő hajrájába Alba-előnnyel mentünk be, ám a végén Trepák döcögős-röfögős triplával fordított. A negyedik meccs elképesztő irama és fáradtsága közepette aligha várta bárki, hogy ismét bemutat egy, a korábbiakra hajazó lehengerlő haramdik negyedet az Albacomp, nem is történt meg. A vendégek tűntek magabiztosabbnak, egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Horváth lehet a nyerőemberük, az érdemi centerteljesítmény hiányában roppant fontosak voltak az Olajnak a pontjai.

Az Ákos-napot Keller triplája tette kiegyenlítettebbé, de így is meglógott, és a meccsen már-már tetemesnek mondható hétpontos előnyt épített a Szolnok. Hanga Ádi érezte, hogy vállalkoznia kell, ha nem is mindig sikeresen, de megtette és közelebb csalta a csapatot. Míg neki Simi, a túloldalon Horváthnak Trotter segített be időnként.

A záró etap ötpontos szolnoki előnnyel indult, ami az elképesztő harc közben alig apadt az utolsó öt percre. Ádám kezét be kellett kötni, de így is extázisban játszott, vezérletével sikerült fordítani, miközben Ákos karriercsúcsot jelentő 15. pontját zsákolta be a nála jóval magasabban jegyzett Báder fölött. Hogy mennyire értékes, ha egy fiatal játékos egy ilyen színvonalú bajnoki döntőben érik igazi felnőtt kosarassá, felesleges is ecsetelni - de önmagában ez sajna nem garancia a sikerre.

A végjáték kiszámíthatatlan, őrült izgalma közepette Trotter egyenlített, majd szinte befagyott a tábla, elképesztő egyéni és csapatvédekezés mutatta, hogy még a halálosan fáradt játékosok is képesek rejtett enegriák mozgósítására. Aztán kiderült, hogy erre még egy meccsen szükség lesz, mert az utolsó percben Horváth ismét betalált, a legutolsó, meccslabdát ellenben Hanga nem tudta a gyűrűbe juttatni.

Itt már felesleges volt sípszóra várni, talán 0-0-nál befújták volna Báder faultját, de ebben a szituban nem bízhattuk erre a döntést. Nem is bíztuk, de a dobás lejött. Egy ponttal nyert a Szolnok, és hívei szerint minden bizonnyal nyeregbe került az ötödik, szolnoki meccs előtt. Szemrehányás a mieinket sem érheti, az Albacomp tröténelemkönyvébe is bekerül ennek a finálénak minden történése. Már csak egy fejezet van hátra - abban szerdán minden kiderül.