VOLT és LESZ - Hungarikum 2001 kiállítás |
Írta: Sajtóanyag | |||||
2011. június 08. | |||||
A VOLT Fesztivál ad otthont 2011- június 29 – július 2. között az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos záróbulijának. Erre az alkalomra az EU 27 tagállamából több ezer fiatal érkezik Sopronba, részben azzal a szándékkal, hogy megismerjék a fiatalos Magyarországot.
A VOLT Fesztivál szervezői elhatározták, hogy a külföldi vendégeknek az itt élő fiatalok, elsősorban a fesztiválok célcsoportját alkotó 16-35 év közötti korosztály szemüvegén át kívánják bemutatni 2011 Magyarországát. Első körben a www.volt.hu/hungarikum oldalon várták a közönség javaslatait: melyek azok a tárgyak, tájak, ételek, italok, események, kik azok személyek, akik és amelyek közel állnak a mai fiatalokhoz, mit tartanak korszerűnek, “trendinek”, melyek a “mai” Hungarikumok. A VOLT szervezői úgy gondolják, 26 külföldi tagállam fiataljai számára igazán izgalmas lehet látni, Magyarországnakpedig fontos megmutatni, hogyan élik a hétköznapjaikat a magyar fiatalok: mit olvasnak, hová járnak szívesen, mit esznek-isznak, mire és kire büszkék igazán – a múltból és a jelenből egyaránt. Közel tízezer beérkezett ajánlásból a legnépszerűbbekre június 20-ig ugyancsak az Interneten szavazhat a közönség. A szavazás végén a TOP 20 2011-es “Hungarikumból” a VOLT Fesztiválon nyílik kiállítás. A kiállításhoz valamennyi helyezettről egyedi illusztrációt készít Krasznai János fotóművész, az egyes fényképeket pedig Ligeti Nagy Tamás frappáns szlogenekkel egészíti ki. A VOLTosok – Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert - minden “új Hungarikumhoz” ismert közéleti személyiségeket kértek fel, néhány mondatban mondják el személyes kötődésüket, emlékeiket, ajánlásukat. A leírások magyar, német és angol nyelven lesznek olvashatók. A kiállítás anyagából album is készül, a Magyar Turizmus Zrt. pedig a tervek szerint más országokban is bemutatja a magyar fiatalok büszkeségeit felvonultató tárlatot. A beérkezett ajánlások ABC-sorrendben, amelyekre szavazhat a közönség: Balaton C-vitamin Erős Pista Fröccs Gulyás Herendi Porcelán Kolbász Lángos Magyar népmesék Magyar vizsla Makói hagyma Pálinka Pick szalámi Pirospaprika Pörkölt Puli kutya Puskás Öcsi Rubik kocka Sziget Fesztivál Szikvíz Szürkemarha Tankcsapda Tisza cipő Túró rudi Unicum VOLT Fesztivál WAMP
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |