Kodolányis jazz-zenészek muzsikáltak a Bűvészetek Völgyében
Írta: Közlemény - Tóth Bence PR-referens   
2008. augusztus 13.

ImageA kapolcsi Bűvészetek Völgye programsorozat keretében három koncertet adtak 2008. július 25. és augusztus 3. között a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének hallgatói. A három együttes térítésmentesen lépett fel a művészeti programon, hogy támogassa a színvonalas rendezést.

A 2007/2008-as tanévben indult a Kodolányin a Művészeti Tanszék jazzképzéssel a fókuszában, melynek egyik különlegessége a gyakorlatorientált oktatás. Ennek keretében az intézmény koncertezési lehetőségek sorát teremti meg a hallgatók számára mind a főiskola falain belül, illetve azon túl.

Az elmúlt tanévben a Jazz szakest, az összdolgozói értekezlet, az I. Kodolányi Jazzverseny mellett felléphettek a hallgatók a Bűvészetek Völgyében is. Ezen lehetőségek kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy a zenei életben való érvényesüléshez elengedhetetlen hazai és nemzetközi tapasztalatokat megszerezzék a hallgatók, segítve ezáltal érvényesülésüket a zene világában a főiskolát elhagyva. Az idei hagyományos, nyári kulturális fesztiválon Mits Péter, a rendezvényszervező csoportvezető ötlete alapján ingyenes támogatásként léptek fel a kodolányis jazz-zenészek július 29. és 30. között Kapolcson. A főiskolát a Fourte, a Jazztriofób és Sebestyén Áron együttese képviselte a fesztiválon, mindhárom formáció az iskolai zenekari beosztások után született meg.

A Fourte háromnegyede a Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola növendékeként végzett, így könnyebben találták meg a közös hangot az új intézményben. Egyelőre jazz slágerek feldolgozását (úgynevezett sztenderdeket) mutatnak be fellépéseiken. A zenekar énekese, Vízer Dániel a jövőt a saját ötleteiknek a kidolgozásában látja, melyeket minél több helyen szeretnének majd bemutatni. „Kapolcson még eddig nem jártam, nekem olyasmi a „völgy”, mintha a Szigetet elköltöztetném egy kis faluba. Jól éreztük magunkat, csak fura volt, hogy utánunk az ország egyik legjobb jazz-zenészeiből álló formációja következett, ahol minden annyira a helyén volt, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Tervünk van sok, reméljük, lesz erőnk és lehetőségünk ezeket megvalósítani.

Hasonlóan pozitív benyomásokról számolt be Sebestyén Áron együttes vezető is, aki formációjával együtt a Művészeti tanszék szervezésében már a harmadik fellépésén van túl ebben a félévben. „A technikai felszereltség kifogástalan volt és a szakmai hozzáértés is meg volt hozzá. Gyors beállás után adtunk egy kellemes koncertet, amit nemcsak a közönség, hanem mi is nagyon élveztünk.” Hozzátette, a tanszék aktivitása sok új szakmai kapcsolat kiépítésében biztosít lehetőséget a zenei világ körforgásába való belépésükhöz.

A Kodolányi János Főiskola jazz képzése a zenét kedvelő felvételizők körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend, a most szeptemberben induló képzésre közel 100-an jelentkeztek. Ez a szám azonban pótfelvételi lehetőségek miatt bizonyosan növekedni fog, márcsak azért is, mert a felvett hallgatók világszínvonalú infrastrukturális körülmények között tanulhatnak a szakma nagyjaitól, így Pély Barnától, Szabó Dánieltől vagy éppen Szendőfi Pétertől.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."