Elhalasztották a Siófok elleni bajnoki nyitómeccsünket
Írta: Kopa Rajmund   
2011. július 12.

ImageKlubunk kérésére a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elhalasztotta a július 17.-i, BFC Siófok elleni bajnoki nyitómérkőzést. A halasztási kérelmet a Videoton FC a teljes magyar labdarúgás érdekét szem előtt tartva nyújtotta be az MLSZ-hez, hiszen a magyar bajnok kiemelkedő nemzetközi szereplése valamennyi magyar klub megítélésére pozitív hatással lehet.

 

A székesfehérvári labdarúgás az elmúlt 25 év legfontosabb mérföldkövéhez érkezett a Sturm Graz elleni mérkőzésekkel, hiszen az UEFA kupa 1984/85-ös kiírásában elért kimagasló szereplés óta először kínálkozik reális esélyt arra, hogy a nemzetközi szintéren sikeresen képviselhessük a magyar labdarúgást.

A Bajnokok Ligája versenyrendszeréből adódóan a Sturm Graz elleni mérkőzések bírnak a legnagyobb jelentőséggel, hiszen továbbjutás esetén a versenykiírás szerinti harmadik selejtezőkörben már kiemeltként szerepelhetne csapatunk. Így egy nem kiemelt ellenfellel szemben reális esély lehet egy újabb párharc megnyerésére, és függetlenül attól, hogy hogyan szereplünk a BL-selejtező következő körében, már biztos lenne az UEFA Európa Liga csoportkörébe történő bejutás.

Az MLSZ szerencsére rendkívül együttműködőnek mutatkozott, és hozzájárult a Sturm Graz elleni két létfontosságú mérkőzés közé ékelt Siófok elleni idénynyitó elhalasztásához. A találkozó új időpontját a versenybizottság egy későbbi időpontban jelöli ki.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."