Ülésezett a Városfejlesztési Bizottság
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 14.

ImageA Városfejlesztési Bizottság legutóbbi ülésén csak egyetlen napirendi pont kapcsán született egyértelmű döntés – a 31-ből. Az ülés fő témái ezúttal a panelprogram, a járdafelújítás, a parkolóépítés és a Bőrgyár felújítása volt. A nyilvánosság kizárásával pedig a Polgármesteri Hivatal könyvvizsgálói feladatának elvégzéséről tárgyaltak a bizottsági tagok.

Az ülésen létrejött döntésekről sajtótájékoztató során értesültek a médiumok képviselői.

Ennek során elhangzott: az önkormányzat a panelházak felújítására 715 millió forintot szán, s a várt 600 helyett 2450-en szeretnének élni e lehetőséggel a benyújtott pályázatok alapján.

A Város 50 millió forintos költségvetéssel felújításokat végeztet a Pozsonyi Úti Óvodában, az Árpád Szakközépiskolában, a Farkasvermi Úti Általános Iskolában, az Ezredéves Általános Iskolában, a József Attila Kollégiumban, valamint a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.

Az útfelújítások a következő pontokat érintik Székesfehérváron:

Ybl lakótelep belső területeinek burkolat felújítása II. ütem
Mancz u. 2. a-d parkolóbővítés
Huba köz járdafelújítás
Géza utca járdafelújítás
Prohászka u és Horváth I úti kereszteződésben lámpák előtt burkolatfelújítás
Sziget utca 13-19 parkoló építés
Tolnai u 3-5 parkoló építés
Széna tér parkoló építés
Adonyi úti felüljáró javítása
Gáz u 10-15 térkő burkolat építése
Régi Csóri út járdaépítés
Horváth I 1-11 járdafelújítás
Kertalja utca járdaépítés (Kiskút útja felé bal oldalon)
Koppány utca járdaépítés (páratlan oldalon, Pörös-Tompa M között)
Fáy András lakótelep járdafelújítás
Kórógyi u útépítés
Toldi u járdaépítés (jobb oldalon)
Mátyás király krt 12-15 mögött parkolófelújítás
Nagyszombati u járdaépítés
Iglói u portalanítás
Börgönd – Gyümölcsfa u útépítés

A játszótér-felújítás folytatására, valamint a Maroshegyi Idősek Otthona és a Maroshegyi Sportcentrum megépítésére már kiválasztották a kivitelezőt, ám e témában a végleges döntés csak a rendkívüli Közgyűlésen születik meg pénteken.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."