Örülnek a pünkösdisták - nemsokára átadják az elkészült imaházat
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 15.

ImageA sok imának és az adakozók jóságának köszönhetően egy hónapon belül elkészül az Evangéliumi Pünkösdi Közösség Székesfehérvári Gyülekezetének imaháza. A bemerítő medencét már lebetonozták, az ablakok is a helyükre kerültek, s már csak a burkolási és festési munkálatok vannak hátra. A kivitelező szeptember elejére tervezi a teljes átadást.

 

Simon István lelkész elmondta: az építkezésen nemcsak a gyülekezetük tagjai dolgoztak serényen, hanem mindazok, akik úgy érezték, hogy – bár nem az ő felekezetükhöz tartoznak -, mégis tenniük kell valamit azért, hogy az imaház felépüljön, s ne maradjanak „hajlék nélkül” a pünkösdisták.

Image
.
 

Ő maga is az elmúlt hónapokban minden szabad percét az építkezésen töltötte. Most egy pár napos pihenőt rendelt el magának – de ez sem igazi „szünet”, hiszen böjtölni fog egy kómában lévő betegért, ahogy tette mindig is, amikor valaki hozzá fordult segítségért.

Image
.
 

Hisz a csodában, az Isteni Erő megnyilatkozásában, amelyet oly’ sokszor megtapasztalt már…

Image
Fotó: Temesvári Márta
 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=683&Itemid=34