Vasárnaponként úgy érezzük, hogy épp arra van szükségünk, amiről az evangélium szól. A tegnapi is ilyen volt... Az életünk ugyanis szinte egy az egyhez olyan, mint a háborgó tenger: elszabadultak a megfékezett energiák, és tombol, őrjöng a vihar. Hol körülöttünk, hol bennünk. Mi pedig rémülten várjuk, hogy mikor borul fel a csónakunk, és mikor sodor el az örvény.
És ekkor, teljesen váratlanul a Föld minden katolikus templomában elmondják, hogyan menti meg bárkában ülő apostolait az Úr Jézus. A történetben arra is érdemes figyelni, hogy Jézus ács volt,-az apostolok és a történet főszereplője, Péter vihar edzett halász volt, vagyis a Galileai tónak ismerője. Mi volt a célja a Mennyei Atyának és mi a célja most az egyháznak, hogy ezt a történetet évről évre elmondatja az igeliturgiában?
Bizonyára azt akarja, hogy végérvényesen Jézus Krisztus legyen életünk központja, szegletköve, és hogy végre belássuk: nélküle semmire sem megyünk életünk, sorsunk bármilyen kérdésében. Minden vasárnap elmondjuk, fennhangon énekeljük: „egyedül Te vagy az úr”.
De nemcsak a templomban, a lelki dolgainkban, hanem jóban-rosszban, napsütésben-viharban, gazdagon-koldus boton, egészségben-rákban, fiatalon-öregen, karrier csúcsán vagy állás nélkül vergődve, szerelemben vagy mindenkitől elhagyatva….Tehát mindig mindenben.
Úgy, ahogy a középkori német város címerében láthatjuk: kerék, melynek középpontjában oda van írva: DEUS, vagyis bárhogyan forogjon is a kerék –előre-hátra-, a tengely mindig az ISTEN.
Most a megrendítő történetből csak azt az egy szót ragadom ki, és azt szeretném útravalónak adni, amit az Úr Jézus mondott a kételyek közt vergődőPéternek:” j ő j j „ Induljunk el bizalommal Jézus felé, bármilyen állapotban vagy helyzetben vagyunk is...
Egyedül ő tud és akar is segíteni rajtunk.