Győzelemmel hangoltunk a bajnoki rajtra
Írta: Alcoa FKC   
2011. augusztus 29.

ImageImmár hagyománynak számít, hogy a bajnoki rajt előtti hét péntekén a felnőtt és juniorcsapatunk közös túra keretében mérkőzik meg egy közeli külföldi élcsapattal. Míg két éve Pozsonyban, tavaly és idén Zágrábban zárta az Alcoa FKC a felkészülést. Ezúttal a felnőttek egygólos győzelmet arattak, a juniorok kétólos vereséget szenvedtek a Lokomotiva ellen.

 

Felkészülési mérkőzés: Lokomotiva Zagreb – Alcoa FKC 28-29 (11-15)

Zagreb, 100 néző

Lokomotiva: Bukovina, Razum (kapusok), Pasaric 7 (7), Milic M. 6, Jankovic 5, Nuic 5, Milanovic-Litre 3, Milic I. 1, Smiljanic 1, Basic, Bosnjak, Krsnik, Vuckovic. Vezetőedző: Nenad Sostaric.

FKC: Szikora, Trimmel, (kapusok), Trishchuk 9 (3), Niksic 5, Bízik 3, Horváth 3, Rádl 3, Maruscec 2, Nikcevic 2, Tilinger 1, Turcsányi 1, Becséri, Lelkes, Németh N. Vezetőedző: Mihály Attila.

Kiállítások: 0 perc; 6 perc

Hétméteresek: 7/7; 3/3

A mérkőzésen egyszer sem vezetett a hazai csapat, és 6-6-ot követően egyenlítenie sem sikerült a Lokomotivának. Az első félidő közepétől a meccs utolsó perceiig kettő és öt gól között állandósult az FKC előnye. 24-29-nél a találkozó utolsó négy gólját a hazaiak szerezték.

 A juniorok mérkőzésén:

Lokomotiva Zagreb – Alcoa FKC 30-29 (15-16)

FKC: Pőcze, Pálinkás (kapusok), Kuhinkó 6, Gazdag 4 (1), Zsigmond A. 4, Németh N. 3, Becséri A. 2, Kőszegi 2, Májer 2, Becséri K. 1 (1), Halász 1, Hrabovszky 1, Pető 1, Pintér 1, Minárik. Edző: Rezsnyák Csaba.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."