Végeredmény Bp. Honvéd - Videoton FC 1-0 (0-0)
Írta: Wéninger Ákos   
2011. augusztus 29.

ImageDanilo büntetőből volt eredményes, végül ez a gól döntött a 3 pont sorsáról... (A mérkőzésről részletes beszámoló alább olvasható....)

 

95. perc Vége a mérkőzésnek, továbbra sem megy nekünk a Bozsik Stadionban. Csapatunk hiába játszott jobban az ellenfelénél, hiába dolgoztunk ki számtalan helyzetet, végül a Honvéd egy 11-esből szerzett góllal otthon tudta tartani mindhárom bajnoki pontot.

93. perc piros lap (Akassou) A hazaiak is 10 emberrel fejezik be a mérkőzést. Akassou szembeköpte Horváth Gábort, mely a lassításokból is jól kivehető volt, Kassai kiállította a Honvéd játékosát. 92. perc sárga lap (Mitrovics) Mitrovics szeretett volna gyorsan elvégezni egy bedobást, a labdát azonban a hazai kispadról az egyik ott ülő messzire eldobta, Mitrovics pedig meglökte ezért az illetőt.

90. perc Három perc hosszabbítás következik. A hazaiak vezetőedzője beszólhatott valamit Nikolicsnak, mert Kassai azonnal a lelátóra zavarta Supka Attilát.

87. perc csere (Danilo helyett Tchami) Utolsó csere a mérkőzésen.

85. perc sárga lap (Németh) A hazaiak játékosa nem engedte, hogy gyorsan elvégezzünk egy szabadrúgást.

83. perc csere (Evandro helyett Walter Lee) Utolsó cserénk volt a meccsen.

81. perc Gosztonyi beadását 6 méterről fejelhette Nikolics kapura, a labda végállomása ezúttal is Kemenes volt.

80. perc Kemenes mutatott be egy nagy bravúrt, az előremerészkedő Horváth Gábor fejesét védte a hazaiak kapusa.

78. perc sárga lap (Lovric) A hazaiak játékosa tartotta fel Gosztonyit.

76. perc csere (Zelenka helyett Hidi) A hazaiak is kihasználták második cserelehetőségüket.

73. perc Novák beadását Danilo 10 méterről kapásból, nagy erővel lőtte kapura, a labda centikkel ment csupán mellé.

70. perc sárga lap (Danilo) A gólszerző szabálytalankodott sárgát érően.

69. perc csere (Sándor helyett Gosztonyi) Ez volt a második cserénk.

66. perc Hamarosan Gosztonyi áll be hozzánk.

63. perc MI MARADT KI?! Oliveira varázsolta a labdát a szenzációsan berobbanó Nikolics fejére, aki csukafejessel a jobb kapufát találta el. Gólt érdemelt volna ez a gyönyörű akció!

62. perc csere (Elek helyett Nikolics) Középpályás helyett csatár a pályán nálunk.

60. perc GÓL (1-0, Danilo) A sértett ugyan értékesítette a büntetőt, de Tujvelnek nem sok hiányzott, hogy védje a lövést. Danilo ezzel 6 gólos a bajnokságban - ez volt az ötödik gólja, amit büntetőből szerzett.

59. perc piros lap (Hector) Hector rántotta le a 16-oson belül Danilot. Büntető és piros lap.

56. perc A második félidőben aktívabbak a hazaiak, 10 perc alatt többet mutattak, mint az első félidőben összesen.

54. perc Hajdú végezte el a szabadrúgást, gyakorlatilag Tujvel karjaiba ívelte a labdát, kapusunknak még mozdulnia sem kellett.

53. perc sárga lap (Vaskó) Vaskó rántotta le Danilot 17 méterre a kapunktól, veszélyes helyről rúghat szabadrúgást a Honvéd.

51. perc Danilo szép cselekkel indult el a 16-osunk felé, majd Délczeget ugratta ki, aki 14 méterről mellé lőtt.

48. perc Oliveira beadását fejelte kapura Alves, a labda egy védőről azonban szögletre ment. A sarokrúgás ezúttal sem volt veszélyes, igaz a labda jól csavarodott kapu elé, csak éppen nem érkezett fehér mezes, fehérvári játékos, hogy gólt szerezzen.

46. perc csere (Sekulic helyett Németh) A hazaiak cseréltek a szünetben.

45. perc Az utolsó percben két szögletet is elvégezhettek a hazaiak, de ezek pont annyira voltak veszélyesek, mint a mi sarokrúgásaink. Kassai hosszabbítás nélkül fújta le az első 45 percet.

44. perc sárga lap (Hector) Ezúttal a mi védőnk állított meg egy Honvéd-játékost szabálytalanul.

42. perc sárga lap (Debreceni) A hazaiak védője a félpályánál követett el taktikai szabálytalanságot, ugyanis létszámfölényben indulhattunk volna Kemenes kapuját bevenni - ezt akadályozta meg szemfülesen, egy sárgáért cserébe Debreceni.

39. perc Elek Ákos lőtt 13 méterről kapu fölé - nagy helyzet volt!

37. perc Brachi beadását Alves a hazai kapuba lőtte ugyan, de a partjelző zászlajával hevesen integetett a világ legjobb játékvezetőjének, ez pedig azt jelenti, hogy Alves gólja lesről született, emiatt pedig érvénytelen - sajnos.

35. perc Elek Ákos lőtt be a bal szélről erősen középre, ott azonban nem érkezett fehérvári játékos, aki közelről gólt lőtt volna.

32. perc Többet birtokoljuk a labdát, de Kemenes Szabolcs továbbra is unatkozik a hazai kapuban. Ugyanez igaz persze Tujvelre is.

28. perc Felgyorsultak az események. Előbb Hector merészkedett előre, 17 méterről kapura lőtt, egy hazai védő becsúszva mentett, majd fél perccel később egy szélről érkező beadást lőtt kapura Evandro, a labda egy védőről szögletre pattant. A negyedik szögletünk sem volt veszélyes.

25. perc Evandro harcolta ki a harmadik sarokrúgásunkat. A szöglet vége, hogy a túloldalról bedobással jöhetnek a hazaiak.

22. perc A második szögletünknél már működött a begyakorolt figura, Sándor fejese azonban nem ment kapura 7 méterről, végül a kispesti védők felszabadítottak.

18. perc Továbbra is rengeteg hibával játszanak a csapatok.

16. perc Mi is kiharcoltunk egy szögletet. Hosszas várakozás után Mitrovics a 16-os sarkánál várakozó Evandronak passzolta a labdát, aki két szép csel után 10 méterről kapura lőtt, Kemenes vetődve védett.

14. perc Vaskó leszerelte Danilot, a labda szögletre gurult. Az első sarokrúgás a mérkőzésen nem okozott gondot Tujvel kapuja előtt.

10. perc Vicces jelenet: Danilo kicselezett két fehérvári játékost, majd saját magát is.

8. perc Egyelőre sok hibával játszik mindkét csapat, főleg a középpályán. Talán ennek is köszönhető, hogy a játék a két 16-os között zajlik.

5. perc Egyelőre semmi említésre méltó esemény nem történt a pályán, ismerkednek a csapatok.

3. perc Csapatunk tiszta fehér szerelésben játszik, a Honvéd pedig piros-fekete csíkos mezben, fekete nadrágban és piros sportszárban.

1. perc A Himnusz meghallgatása után Szurgent Lajos végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást. Ezt követően csapatunk indította útjára a labdát.

17:20 Továbbra is viszonylag kevés néző van kint a stadionban. Különösen érdekes látvány a hazai "b" közép valamint a vendégszektor, mindkét szektorban körülbelül 100-100 szurkoló lehet.

17:11 20 perccel a kezdés előtt egyelőre mintegy 500 néző lehet a Bozsik Stadionban. A fehérvári szurkolókat szállító autóbusz néhány perce érkezett meg, hamarosan elfoglalják a Vidi-drukkerek a helyüket a vendégszektorban.

17:03 A csapatok már a bemelegítést végzik. Jó hír a játékosok számára, hogy a nap a felhők mögé bújt, igaz a hőmérséklet még így is simán 30 fok fölött van, de a szellő lengedezik és a nap sem süt. Így talán nem csak a Balaton-parton lehet kibírni, hanem a futballpályán is.

16:47 Íme a két kezdőcsapat: Bp. Honvéd: Kemenes - Akassou, Debreceni, Botis, Hajdú, Délczeg, Danilo, Lovric, Sekulic, Novák, Zelenka Videoton FC: Tujvel - Brachi, Vaskó, Horváth, Hector - Oliveira, Sándor, Mitrovics, Elek, Evandro - Alves

16:20 Kissé meglepődtünk, amikor percekkel ezelőtt a világ egyik legjobb játékvezetője, Kassai Viktor jött ki a kispesti pályára segítőivel megnézni a gyepszőnyeget, hiszen előzetesen Szabó Zsolt volt kinevezve erre a mérkőzésre játékvezetőnek. Egyelőre nem tudjuk mi indokolta a játékvezető cserét, az azonban biztos, hogy a Bp.Honvéd - Vidi bajnokit Kassai Viktor fogja vezetni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."