Kiütéses győzelmet aratott a Csákvár az NB III-ban
Írta: Temesvári Márta   
2011. szeptember 06.

ImageNehezen jött össze az első, végül azonban öt rúgott gólig meg sem állt az Aqvital-Publo Csákvár a Zalaegerszeg fiataljai ellen, az NB III-as labdarúgó-bajnokság Bakony-csoportjának játéknapján.

 

A Bakony-csoport 3. fordulójában rendezett találkozón szinte megszámlálhatatlanul sok helyzetet dolgozott ki a hazai környezetben szereplő Csákvár, amely csupán a 25. percben tudta megszerezni az első találatot: a szögletnél előre érkező Bencze Zsolt zavartalanul fejlehetett a kapu közepébe. – nyilatkozta lapunknak Pecsuvácz Péter sajtóreferens.

Az újabb hazai találatra egészen a második félidőig kellett várni. Az 54. percben Béres passzolt remekül középre, az érkező Molnár Csaba pedig nem hibázott és megszerezte a csákváriak második találatát. A hetvenedik minutumban Molnár Csaba szerzett újabb gólt: a hazai gólfelelős jól ugrott ki a védők közül, kicselezte az egerszegi kapust, majd a hálóba gurított.

 

Image
Fotó: Pecsu

A 81. percben a csereként beálló Földes Gábor szemfüles gólt szerzett, megszerezve a találkozón önmaga első, csapata negyedik gólját. Hét perccel később kezezett az egyik zalai védő, a jogosan megítélt büntetőt pedig Földes Gábor értékesítette, kialakítva ezzel az 5-0-ás végeredményt.

NB III-as labdarúgó-bajnokság, Bakony-csoport, 3. forduló Aqvital-Publo Csákvár – ZTE FC II. 5-0 (1-0)

Csákvár, 250 néző, vezette: Schnellbach Imre

Csákvár: Hegedűs - Bencze, Domján, Molnár, Németh B. (Kamocsa), Béres, Ambrus, Sötét, Tornyai (Földes), Imrik (Kövecses), Rigó. Vezetőedző: Nyigri Richárd

ZTE: Palásthy - Mavolo, Varga (Major), Sadek (Kiss), Kovács, Csordás, Németh, Szabó, Juhász, Switzer, Krajczár (Salamon). Vezetőedző: Preisinger Sándor

Gólok: Bencze, Molnár (2), Földes (2)

 Az újonc Aqvital-Publo Csákvár három forduló után a második helyen áll az NB III-as labdarúgó-bajnokság Bakony-csoportjának tabelláján.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."