Kicsi a válogatottnál is szerepet kap
Írta: Alcoa FKC   
2011. szeptember 09.

ImageKarl-Erik Bøhn már a magyar szövetségi kapitánnyá kinevezése utáni első interjújában azt nyilatkozta, hogy Siti Beát kéri fel a másodedzői feladatok ellátására. Kicsi azóta személyesen is egyeztett a norvég szakemberrel, és egyre közelebbinek tűnik a kinevezése. A megtisztelő és felelőségteli leendő szerepköréről kérdeztük a játékosként legeredményesebb magyar kézilabdázót.

 

„Először nagyon meglepődtem, másodszor nagyon örültem, amikor értesültem a felkérésről. Büszkeség és kételyek is, nagyon sokfajta érzelem kavargott bennem. Az én nevem két menedzser által merült fel, akik felkarolták Magyarországon Karl-Erik jelölését, és ők kerestek neki segítőt is. Nagyon sok lehetőség merült fel, hogy pontosan miért esett rám a választás, nem tudom. Közre játszhatott a döntésben, hogy én éltem Dániában, ezáltal valamennyire ismerem a skandináv mentalitást és kézilabdakultúrát, valamint az angol kommunikációm.“

Miként tudod majd összeegyeztetni az új munkád a régi, az FKC-nál végzett feladataiddal?

„Egész pontosan még nem tudom, mennyi munkával fog járni a szövetségi feladatkör, még a konkrét megbeszélések hátra vannak. Nagyon bízom benne, hogy össze tudom egyeztetni majd, de biztosan csak menet közben fog kiderülni, hogy mennyire megoldható a két feladat párhuzamos ellátása. Ha egy év múlva kiderül, hogy nem tudom normálisan ellátni mindkét helyen a dolgomat, akkor nyilvánvaló, hogy döntenem kell majd. A cél egyelőre az, hogy mind a kettőt csináljam.“

A kapitánnyal való megbeszéléseteken mikről esett szó?

„Megerősítette, hogy számít rám. Kaptam tőle szakmai anyagokat, dvd-ket. Elmondta, hogy maximálisan tiszteli a magyar kézilabdát, nincs szándékában fenekestől felforgatni a világot, nem gondolja, hogy csak a norvégi stílussal lehet eredményeket elérni, hanem megpróbálja a két stílust ötvözni. Megpróbálja majd az „adott rendszerhez szabni a ruhát”, amivel a magyar válogatott előre léphet.“

Mit gondolsz, reálisan hol lehet Magyarország helye a következő évek során?

„Helyezésekben nem gondolkodunk még, de az tény, hogy jelenleg eléggé mélyponton vagyunk, ahonnan vissza kell kerülnünk mihamarabb az élvonalba. Nem degradálva az EB-kvalifikációt, de az első igazi komoly verseny 15 hónap múlva lesz: az Európa-bajnokság, ahová remélhetőleg kvalifikáljuk magunkat. Az már egy elég komoly része lehet a csapatépítésnek.“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."