Repülőnap Börgöndön
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2011. szeptember 09.

ImageSzeptember 11-én, vasárnap ismét benépesül a Börgöndi repülőtér. A szervezők az elmúlt évek tapasztalatai alapján állították össze az egész napos programot, aminek létrejöttét Székesfehérvár Önkormányzata is támogatja. A Börgöndi Repülőnap részleteiről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke számolt be.

 

Egész nap színes lesz az ég alja vasárnap Börgöndön. A repülőnap keretében ugyanis folyamatosan zajlanak majd a bemutatók és az ugrások, hogy a repülés minden ágát megismerhessék a kilátogatók. A szervező Albatrosz Repülő Egyesület igazi családi programot ígér szeptember 11-re.

„Bemutatót tart Besenyei Péter, Veress Zoltán és Tóth Ferenc. Igazi kuriózum, hogy egyszerre három világ- és európa-bajnok műrepülő lesz jelen Börgöndön. Mellettük pedig vitorlázó- és vadászrepülőgépeket is láthat a közönség. A meghívott pilóták mellett saját egyesületünk tagjai is készülnek, hogy úgymond hazai pályán megmutassák tudásukat és ügyességüket.” – mondta el Szilády Dezső, az Albatrosz Repülő Egyesület elnöke.

Székesfehérvár Önkormányzata 5 millió forinttal járul hozzá a Börgöndi Repülőnap létrejöttéhez. A megvalósításhoz nyújtott támogatás nagyságát egyrészt az igazolja, hogy a technikai sportok költségigényesek. Másrészt a város ezzel is szeretné segíteni a sportrepülés hagyományainak továbbvitelét Székesfehérváron – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.

Image
Fotó: Bácskai Gergely

A polgármester emlékeztetett arra, milyen nehézségek árán sikerült elérni, hogy a helyiek visszaköltözhessenek a börgöndi repülőtérre és sportcélokra használhassák az egyébként használaton kívüli repteret. Igazi civil kezdeményezés a Repülőnap, amit immár 16. alkalommal rendeznek meg. A szervezők a 14 év alatti érdeklődőknek 5000 ingyenjegyet ajánlottak fel, hogy még többen ellátogathassanak az érdekes programokra. Ebből a gyermekotthonba is jutott, de honlapjukon keresztül még mindig várják az érdeklődő pedagógusok jelentkezését.

Aki vasárnap ellátogat Börgöndre, az nemcsak a repüléssel kapcsolatos érdekességekre számíthat. Gyermek és felnőtt szórakoztató programok, harcművészeti bemutatók zajlanak egész nap. Oldtimer repülőket is kiállítanak a helyszínen, sőt a vendégek kijutását segítendő 9 órától óránként nosztalgia busz indul a Piac térről a Börgöndi repülőnapra.

A Börgöndi Repülőnap részletes programja:

2011. szeptember 11.

8:15 8:45 Sárkánykötelék repülés Székesfehérvár felett

 8:45 9:15 Transzparensvontatás Székesfehérvár felett

9:00 9:15 Modellező bemutató

9:15 9:25 Motorfalke & Dimona repülése

9:25 9:30 Alouette II helikopter repülése

9:30 9:35 Apolló Fox repülése

9:35 9:40 Vitorlázórepülő vontatás repülőgéppel

9:45 10:00 Zumba Dórival - Vincz Dóra

10:00 10:30 Zsongi bohóc

10:35 EJE repülőgépek felszállnak

10:45 Ugrás az első repülőgépből

10:50 Ugrás a második repülőgépből

11:00 11:15 Megnyitó

11:15 11:35 Fantázia együttes

11:35 11:40 Savage UL repülőgép repülése

11:40 11:45 Diamond bemutató

11:45 12:15 Step by Step tánccsoport

12:15 12:50 Kaszkadőr bemutatója

12:50 EJE repülőgépek felszállnak

12:50 13:00 Modellező bemutató

13:00 Ugrás az első repülőgépből

13:05 Ugrás a második repülőgépből

13:10 Zlin Z-726 & Swift felszállnak

13:10 13:20 Modellező bemutató

13:20 13:30 Vitorlázó műrepülő bemutató

13:30 13:35 Autogyro repülőgép bemutatása

13:35 13:45 Po-2 bemutató

13:45 13:55 Li-2-es bemutató

13:55 14:00 Ikarusz 311 autóbusz bemutatása

14:00 14:15 Besenyei Péter műrepülő bemutatója

14:30 14:40 Vitorlázórepülő vontatás helikopterrel

14:40 14:45 A legszebb oldtimer autó bemutatása

14:45 14:50 Hiller helikopter repülése

14:50 15:10 Szocialista Hadsereg

15:10 15:25 Mi-2 bemutató

15:25 15:55 motoros bemutató

16:00 16:15 Gripen kötelék bemutató

16:15 16:30 Fantázia együttes

16:30 16:45 Veres Zoltán motoros műrepülő bemutatója

16:50 Mi-8/17 helikopter felszáll, bemutatója

16:50 17:00 Veres Zoltán riport, dedikál

17:00 Passz együttes zenél

17:30 Hőlégballon felszáll

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."