"Neten a cégem"
Írta: Bácskai Gergely   
2011. szeptember 15.

ImageSzékesfehérvári cégek számára is ingyenes tájékoztatást kínál a Neten a cégem kezdeményezés szeptember 29-én a Vörösmarty Színházban. A program célja, hogy felhívja a vállalkozások figyelmét az interetes honlapok, hirdetések és egyéb online tevékenységek használatára. Ehhez nyújt segítséget közösen a Google Magyarország, a honlap.hu és a Budapest Bank.

 

A Neten a cégem kezdeményezés februártól működik. Elsőszámú célja, hogy a kis és középvállalkozásokat az internet segítségével tegye versenyképessé, főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben. Ma Magyarországon csupán a cégek 44 százalélkának van honlapja, amelyek közül több már elavult, az információk nincsenek szerkesztve.

A Google, a Budapest Bank és honlap.hu együtt ingyenes internetes eszközöket, oktatást és tanácsadást kínál a tudatos működés és fejlesztés iránt nyitott kisvállalkozásoknak. Az weblapok és az internetes hirdetések előnyeiről tartandó 29-i szeminárium minden cég számára ingyenes, regisztrálni a www.netenacegem.hu internetes oldalon lehet.

A honlap elkészítésének egyszerűségét pedig gimnazista diákok prezentálják, akik aznap találkoznak először a programmal, de az érdeklődők számára a helyszínen elkészítik a cég által megkívánt website-ot. A szemináriumon az előadások mellet oktató anyagokat is kaphatnak a színházba ellátogatók, illetve a Budapest Bank jóvoltából az ineternetes bankolás előnyeiről is tájékozódhatnak.

 

Image
Fotó: Bácskai Gergely

Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András a Neten a cégem programmal kapcsolatban kiemelte, hogy ez is egy olyan összefogás, ahol a kisvállalkozások és multinacionális cégek - mint a Google - működnek együtt, melyből mindkét fél győztesként kerül ki. A város feladata pedig az, hogy eljutassa az információt és a lehetőséget a vállalkozásokhoz.

Radeczky Jenő a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ez a szolgáltatás nem csupán vállalati érdek, hanem gazdasági is. A gazdaság fellendítése mellet az internetes hirdetés környezetvédelmi szempontból energiatakarékos, hiszen a szórólapgyártás drága és környezetszennyező, a honlapok információi viszont kis energiaigénnyel jutnak célba - emelte ki Radeczky Jenő.

A Google Magyarország vezetőjének, Heal Edina véleménye szerint az egész világon szükség van arra, hogy a kisvállalkozások fejlődjenek, ezzel fellendítve a világgazdaságot. Ehhez kívánnak segítséget nyújtani. A honlap.hu webcímen létrehozott oldal felhasználóbarát, egyszerűen és gyorsan lehet a szerkeszteni a létrehozott honlapot, hogy bárki könnyedén boldogujlon vele - mondta Koleszár Péter, a honlap.hu vezetője.

----- Ingyenes honlapot ad egy éven keresztül az FMKIK és a Datatrans is

„Weben vagyok, weben a helyem” - ezzel a mottóval új szolgáltatás indul a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Datatrans Internet Kft. együttműködésével - jelentették be sajtótájékoztatón. Az internetszolgáltató 1 éven át ingyenes, könnyen használható és karbantartható honlapot biztosít kis- és középvállalkozásoknak.

Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy erre azért van szükség, mert a piacbővítés honlap nélkül ma már elképzelhetetlen. Az ingyenes honlap-biztosítás ötlete onnan jött, hogy a cégek, egyéni és mikro vállalkozások több mint 50%-a nem rendelkezik saját honlappal - mondta Tolvaj Csaba a Datatrans Internet Kft. igazgatója.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."