Szócska Miklós: követőkre talált az ENSZ-ben a magyar chipsadó
Írta: MTI   
2011. szeptember 21.

ImageA világtrendbe illeszkedik a magyar chips- és üdítőital-adó, amelynek követői vannak a világban – jelentette ki New Yorkban Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára az ENSZ-közgyűlésének nem fertőző betegségekkel kapcsolatos tanácskozását követően.

 

Az államtitkár elmondta, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és más felszólalók beszédének is központi témája volt, hogy az életmódért való egyéni felelősség mellett a gazdasági társaságoknak sokkal nagyobb felelőséggel kellene viszonyulniuk ahhoz, milyen népegészségügyi hatásai vannak az általuk forgalmazott egyes cikkeknek, például az alkoholnak, a dohánynak, a sózott és cukrozott élelmiszeripari termékeknek.

Szócska Miklós szerint nemcsak francia, spanyol és más európai követői vannak a megadóztatás ötletének, de elhangzottak olyan hozzászólások is, amelyek szerint néhány országban bizonyos termékcsoportok betiltása is felmerült.

"Meglepetéssel, s egyúttal örömmel hallgattuk, hogy az általunk meghozott lépés visszaigazolást nyert a világban” – mondta Szócska Miklós, aki Schmitt Pál köztársasági elnökkel együtt vett részt a tanácskozáson.

Az államtitkár példaként hozta fel, hogy a német delegáció részéről konkrét kérdések hangzottak el az adó bevezetésének gyakorlati megindokolhatóságával kapcsolatban. A nem fertőző betegségekkel kapcsolatos hazai problémákról szólva az egészségügyért felelős államtitkár felhívta a figyelmet, hogy miközben Magyarország a fertőző betegségek elleni védekezés terén a világ élvonalához tartozik, és sokan követik a magyar oltási program és más prevenciós tevékenységek példáját, a szív- és érrendszeri és a daganatos betegségek területén szintén sok esetben vezető helyen állunk a megbetegedési és halálozási statisztikákban.

Ahogy az a köztársasági elnök felszólalásában is elhangzott, áttörést kell elérni a megelőzés területén, új modelleket kell találnunk, amelyek a prevenciótól a beteg otthoni ápolásáig terjednek. A magyar egészségügy nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatban Szócska Miklós elmondta, hogy a Magyarországon korábban kiképzett orvosok közül ma sokan vezető pozíciókat töltenek be szerte világon, ami kiaknázásra váró lehetőség.

Rámutatott, hogy Magyarországon ma több külföldi orvostanhallgató tanul, mint magyar és elmondta, hogy az ENSZ-tanácskozáson további szakemberek képzésével kapcsolatban történtek tárgyalások.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."