Tóth Mihály kapta a Szent István-díjat
Írta: Temesvári Márta   
2008. augusztus 20.

Tóth Mihály professzor kapta idén a Szent István Emlékérem és Díjat. A 2004-ben alapított kitűntetést elsőként Sobor Antal író, tanár vehette át, majd a gorsiumi ásatások vezetője, Dr. Fitz Jenő régészprofesszor. Őt követte Dosztál Béla, aki az '56-os székesfehérvári Nemzeti Bizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának volt a titkára, tavaly pedig ketten is megkapták: Dr. Martyn Gizella orvos, valamint a posztumuszt Sulyok János Ignác, a püspöki könyvtár levéltár volt igazgatója.

Tóth Mihály professzort tegnap délután ünnepelték a Szent István Művelődési Házban, ahol Spányi Antal megyéspüspök nyújtotta át a díjat, Bakonyi István pedig a laudációt mondta.

Ebben elhangzott:Tóth Mihály professzor úr ismert és elismert személyisége városunknak és tágabb környezetének is. Életútja elsősorban több évtizedes felsőoktatási tevékenységéhez kötődik. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzését követően mintegy évtizedig a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratórium tudományos munkatársaként, majd tudományos osztályvezetőjeként dolgozott. Részben az itt szerzett gazdag kutatói tapasztalatra épült ezt követően, közel két évtizedig tartó oktatói munkája, a Budapesti Műszaki Egyetemen.

1998-tól Székesfehérváron a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán folytatta munkáját, itt többek között a Számítógéptechnikai Intézet igazgatója, az intézmény főiskolai tanácsának elnöke, majd főigazgatója volt. Felsőoktatásban végzett munkája azonban nem szorult a város falai közé, főigazgatói megbízatása alatt a Magyar Főigazgatói Konferencia elnöki tisztét is betöltötte.

Oktatói és tudományos kutatói tevékenysége a határokon túl is ismert, hiszen Nigériában, Indiában és Egyiptomban is oktatott és kutatott, számos nemzetközi intézetben és alapítványban vált ismertté a neve, a teljesség igénye nélkül említhetjük a Friends of Hungarian Higher Education amerikai alapítványt, az American Cryptogram Association-t, a Central Scientific Instruments Organization-t. Kutatói tevékenysége elsősorban a digitális technika, a számítástudomány matematikai alapjai, az információ- és kódoláselmélet, a felsőoktatási minőségbiztosítás, a kriptográfia és alkalmazásai. E területeken kívül is számos publikáció jelzi alkotó kedvét és fontosnak tartom kiemelni, hogy szabadalom is fűződik a professzor úr nevéhez.

Az életrajzi adatokon és a szakmai eredményeken túl fontos megemlíteni közéleti tevékenységét, amelyek közül kiemelhetjük, a Magyar Akkreditációs Bizottság Minőségbiztosítási Tanácsában betöltött tagságát, s hogy 12 évig társelnöke volt a Székesfehérvári regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak, valamint tagja a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak és a sor nem teljes.

A szakmai teljesítmény mellett említést kell tennünk, hogy egy másik közösségben a székesfehérvári Református egyházközségben is tevékeny szerepet vállalt, a Székesfehérvári Református Egyház presbitériumának választott rendes tagja, és a Tanítvány Református Oktatási és Nevelési Alapítvány kuratóriumának elnöke.

E gazdag életútban egyaránt megfigyelhető a felsőoktatás iránti szakmai elkötelezettség, a tudományos tevékenység, az alkotói munkán túl azonban külön ki kell emeljük, hogy a szakmai társadalmi tevékenység mellett a város és annak kisebb közösségei iránt is elkötelezett volt.

 Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=940&Itemid=1

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."