Bemutatkozott a sajtónak az új vezetőedző
Írta: Közlemény - FC Fehérvár   
2008. augusztus 20.

ImageSajtótájékoztató keretében mutatták be tegnap az FC Fehérvár új vezetőedzőjét, Varga Istvánt. A bevezetőben Berzi Sándor ügyvezető úgy fogalmazott, hogy az edzőváltás egy klub életében nem ritka, de nem is örömteli esemény. "Disztl László tavaszi sikeres munkáját elismerjük, de látni kell, hogy az őszi rajt rosszul sikerült, az eredmények elmaradása mellett a csapat játékában is visszaesés figyelhető meg. Ezért döntött a menedzsment a váltás mellett." - mondta az ügyvezető.

"A váltás időpontját mindig nehéz meghatározni, de úgy gondoltuk, minél később történik meg, annál nagyobb lesz a ledolgozandó hátrány, hiszen a bajnokságban a cél továbbra is az 1-4. hely megszerzése."

Ezt követően Varga István megköszönte a bizalmat és kijelentette: "A felkérés számomra is váratlan volt, de mivel hiszem, hogy a kitűzött cél teljesíthető, elvállaltam a feladatot. Szeretem a kihívásokat."

Új vezetőedzőnk az Újpesttel lett bajnok 1989-90-ben, majd több felnőtt csapat mellett dolgozott. Később az utánpótlás nevelésben tevékenykedett és komoly szerepet játszott a dr. Mezey Györggyel közösen kidolgozott edzőképzési rendszerben.

A sajtótájékoztatón egyúttal hivatalosan bejelentették a szakmai stábban történt változásokat. Disztl László mellett megköszönték Disztl Péter és Szabó György munkáját is.

A továbbiakban a csapat mellett, a már nyár óta nálunk dolgozó Sándor István lesz a pályaedző. Varga másik segítője Bekő Balázs marad, aki egyben átveszi Sándor munkáját az NB-III-as csapatnál. A kapusedzői teendőket Tamás Gyula látja el.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."