Mécs László az erdő szélén két ragyogón tiszta tehenet látott legelni. Megkérdezte öreg gazdájukat, János bácsit: ”Miért ilyen szépek ezek a jószágok?” Röviden csak ennyit válaszolt: ”Hát a miénk.” Ebből született meg legszebb verseinek egyike: "Megszépül minden, ha valakié."
A mostani evangélium az adópénzről szól. Egy hithű zsidó fizethet-e adót a pogány császárnak, kérdezték Jézust a farizeusok. „Kinek a képe van a pénzeteken?”.Zseniális volt a válasz, mert ebben benne volt a vád is: ha a császár képe van a dénáron, akkor az azt jelenti, hogy elfogadtátok a rómaiak megszállását. Tehát jogos nekik adót fizetni.
De ez a jelképes beszéd átvihető a legfontosabb kérdésre: kié vagyok én? Azé, akinek képét, címerét viselem. Ismerjük a katekézis legalapvetőbb kérdését: Az Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Nemcsak a pénz esetében , de minden mással is úgy vagyunk, hogy akinek képét, pecsétjét viseljük, ahhoz tartozunk.
A kereszteléskor mindannyian homlokunkra rajzolták, „vésték” a kereszt jelét. Ezzel egy életre Krisztusnak lettünk eljegyezve, az ő táborához tartozunk. Krisztusé vagyunk..! Reményik Sándor ezt így fejezi ki: ”Egy istenarc van eltemetve bennem….”
Ennek az istenarcnak felszínrehozása,”kibányászása” életünk legszebb feladata és kötelessége. Akkora feladat és oly nehéz, hogy egyedül nem győzzük. Szülők, nagyszülők, papok, ,lelkivezetők, pedagódusok, házastársak segítsége nélkül nem is tudjuk megtenni .„Egy-egy kapavágást ti is tegyetek”- mondjuk a költővel.
Kié vagyok? Tiéd, Uram!