Eddig 50 ezren igényelték Magyarország Alaptörvényét
Írta: Temesvári Márta   
2011. november 14.

ImageNovember elejéig 50 ezren igényelték Magyarország Alaptörvényének személyre szóló díszkiadását. Aki még eddig nem tette, de szeretne rendelni, az év végéig megteheti a lakóhelye szerint illetékes polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen, vagy a kormányablaknál.

 

Szeptember elseje és november eleje között eddig 50 ezren igényelték Magyarország Alaptörvényét, amelyet Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával a Magyar Közlöny különkiadásaként lehet igényelni, a megrendelt példányokat a Magyar Posta kézbesíti. – nyilatkozta a Helyi Témának Csathó Barna, a Fejér Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője.

 

Image
.

Mint mondta: Az idáig beérkezett igénylések 76 százalékát az önkormányzatoknál adták be. A kormány szeptemberben kérte fel arra az önkormányzatokat, hogy állítsanak fel egy asztalt, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését. Ily módon Magyarország új Alaptörvénye bárki számára megismerhető, elérhető, és egyúttal személyre szóló emléktárgy is lehet.

A két Fejér megyei Kormányablaknál reggel 8-tól este 8 óráig van erre lehetőség: Székesfehérváron a városi munkaügyi kirendeltség épületében (Piac tér 10.), Dunaújvárosban a földhivatalnál (Vasmű út 39.) várják az ügyfeleket.

Az Országgyűlés idén április 18-án fogadta el Magyarország új Alaptörvényét, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én, Húsvéthétfőn írt alá ünnepélyes keretek között, és 2012. január 1-jén lép hatályba.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."