A föld mágneses erejét mindannyian életünk első percétől halálunk órájáig ismerjük. Ez olyan óriási erő, hogy csak napjainkban tudtuk legyőzni. Az astranautákat különleges rakéták segítségével most fel tudják repíteni úgy, hogy űrhajójuk a földi gravitáció vonzását legyőzze és kilépjen a világűrbe.

 

Arról azonban ritkán beszélünk, hogy ismerünk és magunkban is felismerjük azt a másik gravitációt, amit szintén a Teremtő oltott lelkünkbe. Olthatatlan vágy él minden emberben, bár hol éljen a földtekén, hogy felemelkedjék az iszap, a mocsár, a szenny, az alávalóság kloakájából és bűzéből.

 

Az ember ugyanis Isten képmására van teremtve, vagyis belénk van oltva a vágy az Élet, az Igazság, a Szentség, a Jóság, a Szépség isteni tulajdonságainak visszatükrözésére.

 

Ezért énekli a pap a szentmisében a prefáció elején: „ Sursum corda= Emeljétek fel szíveteket”.! „És szemük láttára felemelkedett az égbe…”

 

Ma, Jézus mennybemenetelének ünnepén külön gondoljunk arra, hogy bármennyire uralkodik is testünkön és minden tárgyunkon, kincsünkön a föld lehúzó vonzása, keressük azt, ami „fent” van, az égieket. Hiszen értelmünkkel amúgyis felfogjuk, hogy nincs itt maradandó lakásunk, és halálunk után egy pillanat alatt megszűnnek számunkra a tér és az idő dimenziói.

 

Hogy ezt igényeljük, sőt gyakoroljuk, szükségünk van a Szentlélek segítségére. Ez az értelme annak a jézusi kijelentésnek:”Nem hagylak árván benneteket…. elküldöm a Szentlelket, aki erőt ad nektek és mindenben segítségtekre lesz”.

 

Most már érti mindenki, hogy miért énekeljük minden szentmisémben a Jőjj Szentlélek Úristen imánkat. Nélküle képtelenek vagyunk legyőzni a földi gravitáció rettentő erejét. „Jőjj el, jőjj el,jőjj Szentlélek Úristen”!