Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Jótékonysági aukció a család nélküli gyermekekért Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2013. november 29.

Image Kis odafigyelés, nagy segítség. Ez a rövid, ám hatalmas jelentőségű gondolat azt szeretné tudatosítani bennünk, milyen kevés ráfordítással mennyire sokat tehetünk azért, hogy a család nélkül maradt gyermekek mindennapjait szebbé, jobbá varázsoljuk. A lehetőség most adott: kortárs művészek által felajánlott alkotások megvásárlásával lehet hozzájárulni a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott 400 állami gondozott gyermek életszínvonalának emeléséhez.

 

A kiállítás a Szabadművelődés Házában várja az érdeklődőket, az árverésre pedig december 4-én, szerdán 17 órakor kerül sor. A szervezők bíznak az aukció sikerében, kérnek mindenkit, látogasson el hozzájuk, tekintse meg a kiállított alkotásokat.


"Kell egy csapat" - mondta a "Régi idők focija" című filmben Minarik Ede. Fontos jelmondat ez, mert a sokféle szívvel, de mégis egyfelé húzó akaratban nagy erő rejlik. Ha az Önök munkahelyén jó a kollektíva, sokféle (és jó) szívvel működik, akkor most egy igazi karácsonyi felhívással fordulunk Önökhöz.

Vannak gyerekek, akiknek nincs csapatuk, sajnos  nincs családjuk. Sokszor igazi támasz nélkül élik mindennapjaikat, az állami gondozás keretein belül és fiatal felnőttként. 

A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület 400 állami gondozott gyermeknek próbál segíteni, s célul tűzte ki azt, hogy megkeresi és ismét közel hozza egymáshoz a testvéreket, akik gyakran az ország különböző pontján, egymásról szinte nem is tudva nevelkednek. Évek óta kiemelt programunk a testvértalálkozók szervezése, és a  "testvértábor" - minden nyáron, a Balaton partján töltenek a gyerekek egy-egy hetet, s itt, oldott körülmények között játszhatnak, ismerkedhetnek saját testvérükkel. Ha Önök számára is fontos a "testvér" léte, és szeretnének segíteni ezeknek a gyerekeknek abban, hogy gyökeret ereszthessenek a világban, rokoni érzelmeik ápolása által, úgy most tevőlegesen segíthetik ezt a hasznos folyamatot. 

 


 

 

Minden időszaknak vannak ünnepei, melyről jó megemlékezni: születésnap, névnap, előléptetés, nyugdíjazás. Általában ajándékkal fejezzük ki nagyrabecsülésünket, szeretetünket kollégáink iránt. Szeretnénk, ha a mi kollekciónkból választanának ajándékot, így támogatva a más-más ellátási helyen nevelkedő állami gondozott testvérek ügyét.

Kortárs művészek által felajánlott, igényes alkotások közül lehet választani. A művek megtekinthetők a http://www.arveres.vigyazokez.hu/ oldalon, illetve 2013. december 4-én (szerdán) 17 óráig A Szabadművelődés Háza aulájában (Fürdő sor 3.). Az alkotások aukció keretében találnak új tulajdonosukhoz, melyre személyesen a fenti időpontban, illetve folyamatosan a honlapon lehet ajánlatot tenni.

Támogassuk a gyerekeket, mert nem mindegy, milyen az általuk írt jövő!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >