Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Készen állnak az idegenforgalmi szezonra a rendőrök Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Gábor   
2011. június 20.

ImageA Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság élén ebben az évben Fejér megye elnököl. A négy megye rendőri szerveinek munkáját összehangoló testület bizonyos sürgős feladatok esetén képes arra is, hogy azonnali átcsoportosítást hajtson végre a térségben személyi állomány, vagy a technika tekintetében. A gárdonyi kapitányság is felkészülten áll az idei idegenforgalmi szezon kihívásai elé.

 

A Balatoni régió közbiztonsági helyzetét ismertette pénteken sajtótájékoztatójában Vörös Ferenc ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója, aki ebben az évben a Balatoni Közbiztonsági Koordináció Bizottság elnöki tisztét tölti be. Elmondta, hogy a három balatoni megye – Veszprém, Zala és Somogy – rendőri állományának 30 százaléka az év valamennyi napján szolgálatot teljesít a tó mellett.

A nyári szezonban ez a 30 százaléknyi kontingens kap plusz erősítést, egyrészt belső átcsoportosításból, másrészt a Készenléti Rendőrség, harmadrészt a rendészeti iskolák hallgatói állományából. Somogyban négy, Veszprém három, és Zala megyében négy szezonális bűnmegelőzési központ várja az idegenforgalmi szezonban, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a hazai és a külföldi nyaralóknak.

- Az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy a főszezon három hónapja során regisztrált bűncselekmények a meghatározók, ezért indokolt a plusz erők igénybe vétele - hangsúlyozta az ezredes. A technikai ellátottságról szólva elmondta: ebben az esztendőben 13 „hadra fogható”, a szezon főgerincében pedig további négy hajóval ügyelnek a fürdőzők biztonságára.

 

Image
.

Dr. Sági János, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője az elmúlt évi adatokat elemezve elmondta: az idegenforgalmi szezonban 334 bűncselekmény vált ismertté amely szám a két évvel korábbi adatokhoz képest emelkedést mutat. Nagy erőkkel törekednek a közlekedési balesetek megelőzésére, ezért a járművel közlekedők rendszeres sebesség - és közúti ellenőrzésekkel találkozhatnak a tó környékén.

- A június első két hetét az elmúlt év hasonló időszakával összehasonlítva elmondható, hogy 12-ről 9-re, csökkent a balesetek száma, amely 25 százalékos csökkenést jelent. Megnyugtató, hogy a nyári szezonban idén még halálos baleset nem történt – hangsúlyozta a kapitány.

A vízbefulladások megelőzését és a víziközlekedési feladatok ellátását a gárdonyi kapitányság víziközlekedési alosztálya végzi két különböző teljesítményű szolgálati géphajóval. A nagyobbik teljesítményű, vízsugár-hajtóműves, Volvo motoros hajó erejét jól mutatja, hogy a bajba került nagyobb vitorlásokat is kivontatják vele a partközelbe. Az elmúlt két hétben három embert mentettek ki a „vízizsaruk” a tóból. A múlt nyáron egy vízbefulladás történt (egész évben egyébként ketten fulladtak a Velencei- tóba).

Az idegenforgalmi szezonban a gárdonyi rendőrök szükség estén életmentést végeznek, valamennyien rendelkeznek az ehhez szükséges képesítéssel. Dr. Sági János beszámolt arról is, hogy jelentős megerősítő erők érkeznek a következő hónapokban a gárdonyi rendőrkapitányság munkatársaihoz. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága a több év óta működő gyakorlat értelmében négy fős nyomozócsoporttal segíti a munkát elsősorban a szervezett bűnözés, a nagy értékű gépjárműlopások és sorozatjellegű bűncselekmények felderítésében.

 

Image
.

Megtudtuk: ebben ez évben június 22-től, augusztus 21-ig nyolcadik alkalommal jön létre Agárdon a Szezonális Bűnmegelőzési Központ nyolc fős állandó rendőri létszámmal. A Készenléti Rendőrség 24 egyenruhás munkatársat irányít a tóparthoz és július hónapban újabb 16 fő rendőrtiszti főiskolás érkezik a gárdonyi rendőrök munkáját segíteni. A kapitány egy gyermekek számára kifejlesztett láthatósági mellényt is bemutatott az újságíróknak. Csak az elmúlt hetek során 600 ilyen mellényt osztottak ki a Velencei-tó környéki óvódások számára. A tájékoztatót követően az újságírók a „NADAP” sétahajó fedélzetéről egy vízből való mentési gyakorlatot is megtekinthettek

Újságírói kérdésre Vörös Ferenc ezredes elmondta:

A Balatoni Közbiztonsági Koordináció Bizottság a Balaton és a Velencei-tó környékét komplex módon irányító rendészeti testület, ahol ebben az évben Fejér megye tölti be az elnöki tisztet. A nyári szezon első két hetét értékelték. Az elsődleges tapasztalatok szerint az iskolai tanév lezárultával nagy számban megjelentek a fiatalok és családjaik a tóparton.

- Vitathatatlan, hogy a Budapest-Letenye tengely mentén elhelyezkedő két tó közbiztonsági kérdései összefüggnek. Ebből adódik, hogy a négy megye rendőri szervei együttműködnek. A koordinációs testület lehetőséget kínál arra, hogy bizonyos ad-hoc feladatok esetén átcsoportosítást hajtsanak végre személyi állomány és technika tekintetében egyaránt – fogalmazott a megyei rendészeti igazgató.

 

Image
Fotó: Szűcs Gábor

Ez a testület több, mint tíz éve működik, hosszú időn át Somogy megye bizottsági elnökletével. Az utóbbi években a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság társult tagként vett részt a bizottság munkájában, három éve pedig már önálló tagként. Az Országos Rendőr-főkapitányság döntése értelmében az ide évben Fejér megye tölti be az elnöki tisztet.

- Mindez persze jelentősen megnövekedett munkát eredményez, hiszen egy összetett értékelést kell napról-napra végezni, a négy megye problémáit együtt kezelve kell kialakítani a térség rendészeti stratégiáját. - monda Vörös Ferenc hozzátéve, szükség esetén összevont akciókat hajtanak végre. A jelentkező plusz munka messze nem olyan mértékű, mint a szakmai koordináció munkájának eredményessége.

A kapitány elmondta, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 19 hajóval rendelkezik, s ebből a hétvégére 17 hajó kerül a vízre. Munkájukat támogatják a civil mentőszervezetek is. A tókörnyéki idegenforgalom vonzerejének következtében az idelátogató turisták száma megnövekedett. Ezzel együtt a vízi sporteszközöket is egyre többen veszik igénybe, amely a nagy mértékben szükségessé teszi a rendőrség felkészültségét.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >