Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Közel tízezer ember látogatott el a BalaTour Családi Vitorlás Napra Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2011. június 20.

ImageKözel tízezer ember látogatott el az idén első alkalommal megrendezésre kerülő BalaTour Családi Vitorlás Napra. A szezonnyitó rendezvényre június 18-án, Balatonlellén került sor, ahol számos sztárvendég szórakoztatta a közönséget. A program igencsak egyedinek számított, mivel ehhez hasonló, a vitorlázással kapcsolatos ilyen széleskörű, és mindenkihez szóló eseményre eddig még soha sem került sor hazánkban. A nap fő eseménye az I. Groupama Nemzeti Kupa nagyhajós vitorlásverseny volt, ahol több közismert személyiség, híres sportoló is vízre szállt.

 

Az idei év új balatoni szenzációját jelentette a Balatonlellén megrendezésre került BalaTour vitorlás családi nap. A program az I. Groupama Nemzeti Kupa vitorlásversenyre épült, s turisztikai fórumként is funkcionált. Fővédnöke Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt, védnökei pedig Gál József vitorlás szaktekintély, s Hajdú B. István sportriporter.

 

Image
A balatonlellei kikötőben gyülekeztek a vitorlás verseny résztvevői

E nap Balatonlelle kikötője és rendezvényparkja között számos helyszínen kínált érdekes programokat a család minden tagja számára. Az ingyenesen látogatható esemény célja az volt, hogy szórakoztató formában nyerjenek a vendégek betekintést a vitorlázás világába, a hajósok pedig újabb élményekkel gazdagodhassanak.

 

Image
A program szülőatyja, Halenár István is vízre szállt

Ennek megfelelően a szervezők színes forgataggá varázsolták Balatonlelle utcáit, kikötőjét és rendezvényparkját. A város előtti vízterületet vitorlás hajók hadai vették birtokukba, a parton pedig több helyszínen alakítottak ki különféle programokat.

 

Image
Az arcfestés több gyermeket érdekelt

Image
.

A Balatour nap fő versenyszámaként megrendezésre kerülő I. Groupama Nemzeti kupa vitorlásverseny résztvevői a szívükhöz közelálló településüket képviselve szálltak vízre, és eredményes szereplésükkel dicső hírnevet szereztek városuknak.

A versenyen hajóra szállt Palkovics Krisztián válogatott jégkorongozó, Szávai Ágnes és a Videoton Öregfiúk csapata is.

 

Image
A fehérvári jégkorongozó is vízre szállt

S mivel nagyon sok telepüés nevezett, így számos polgármester is kihajózott. A versenyzőknek 9:40-kor tartott kormányosi értekezletet Dániel Gábor, majd végre belekaphatott a szél a vitorlákba. S amíg a vitorlások vígan szelték a vizet, Temesvári Márta, a nap háziasszonya a rendezvénypark nagyszínpadán ismertette a nap részletes programját, s vezette le az eseményeket.

 

Image
A nagyszínpadon számos produkciót láthatott a közönség

A gyerekeket a nap folyamán Mesesarok várta, ahol Zalka Csenge Virág, hazánk egyik legnépszerűbb mesemondója érdekes és izgalmas történekkel szórakoztatta a fiatalokat, s mellette logikai, készségfejlesztő játékokkal is lehetett játszani.

 

Image
Patai Annácskát a gyermekek nagy örömmel fogadták

Kora délután fellépett Patai Anna, a Megasztár ifjú tehetsége, aki legújabb, saját számát is előadta. A közönség élvezettel hallgatta a Dumaszínházas Dombóvári István előadását, s balatonlellei óvodások és a Szín-Játszók Egyesületének produkcióját. Ez utóbbiak Máté Péter, Presser Gábor, s Kormorán dalait is előadták.

Image
A nap folyamán sétavitorlázásra is lehetőség nyílt

Nagy sikert aratott az ETÜD Jazz-balett csoport műsora, a nemzetközileg is számos díjat nyert, látványos koreográfiákat felvonultató Acro Dance tánccsoport produkciója, s a Holazegy Ütőegyüttes fellépése is. Ők különböző filmslágerek zenéivel és latinos dallamokkal varázsolták el a vendégeket.

 

Image
.

Mindeközben a kikötő közelében felállított élménysátorban a nap folyamán tucatnyi előadótól számtalan izgalmas történetet hallgathattak meg a látogatók. A sportág hírességei, földkerülő szaktekintélyek, sportolók, közéleti emberek mesélték el hajósoknak és érdeklődőknek izgalmas élményeiket, érdekes sztorijaikat.

 

Image
Este volt már, mire az utolsó sétavitorlázás véget ért

E programszám olyan sikeres volt, hogy a kisszínpadról a szervezők áttették a nagyszínpadra, hogy minél több látogató élvezhesse. Így például Temesvári Márta a színpad szélére ülve, kötetlenül beszélgetett Sebestyén Júliával, Európa Bajnok aranyérmes műkorcsolyázóval, aki elmesélte, hogy 2010-ben hogyan vett részt a Kékszalagon, s mit jelent számára a vitorlázás.

 

Image
Vitorlás élménybeszámoló Sebestyén Júliával

Ezt követően a nap háziasszonya Gál Józsefet is meginterjúvolta – ezúttal a jelen, s a jövő került előtérbe. Gál József elmondta, hogy rendkívül örül annak, hogy az SHS Élményügynökség megrendezte e napot, hiszen ennyire összetett, a család minden számára élvezetes vitorlás napon még soha sem vett részt.

Image
.
 

A két sportermber után Kóbor János, az Omega frontembere került kereszttűzbe. Kiderült, hogy szenvedélyes vitorlázó – bár sportként nem űzné, mivel nem szeretne „szabályok szerint” vizet hasítani.

Image
Az Omega frontembere válogatott focista barátjával érkezett

A beszélgetések után végre sor került a nap fénypontjára: a vitorlás verseny eredményhirdetésére! Mint Temesvári Márta elmondta: a nap az SHS Élményügynökség megfeszített munkája révén született meg. A szervezési munka során közel 13.000 e-mailt küldtek szét a szervezők, a kimenő telefonhívások száma pedig közel 10.000 volt!

A rövid tájékoztatás után Halenár István, a rendezvény főszervezője, a program szellemi atyja – aki maga is kihajózott - köszönetet mondott azoknak, akik segítséget nyújtottak az álom megvalósulásában. Emlékplakettet nyújtott át Gál Józsefnek, Hajdú B. Istvánnak, a Holovits Vitorlásiskola képviselőjének, Dániel Gábornak, Kiss Attilának és Nagy Viktóriának. – Borkai Zsolt sajnos nem tudott részt venni a napon egyéb irányú elfoglaltságai miatt.

Az átadás után Dániel Gábor értékelte a napot, Gál József és Hajdú B. István pedig átadták a helyezettek díjait. A versenyt a vitorlás versenyeken megszokott yardstick besorolás szerint vezették le. A díjazás YS I, YSII, YSIII, hajóosztályban, és abszolút befutó szerint történt.

 

Image
Zséda koncertje nagy sikert aratott

Az ünnepség a Crazyplay zenekar élő zenéjével folytatódott, amelyet csupán Zséda koncertje szakított félbe. A Magyar Zenei Díjat nyert, népszerű énekesnő igazán fergetes hangulatot varázsolt a színpadra, amelyet tökéletesen koronázott meg a csodálatos tüzijáték.

Eredmények:
Abszolút befutó:
  1. YsI HunCat (kormányos: Rajnai István, képviselt település: Keszthely)
  2. YsI Montana (Holovits Huba, Balatonföldvár)
  3. YsI Olsen (Dobszai Zoltán, Soltvadkert)
  4. YsII Ice-Hoki (Palkovics Krisztián, Székesfehérvár
    11. YsIII SailVész (Halenár István, Videoton Öf.)
YsI kategória:
  1. Montana 13:16:10 Balatonföldvár Holovits Huba
  2. Olsen 13:23:28 Soltvadkert Dobszai Zoltán
  3. Bolero 13:32:03 Mohács Somos Zsolt
YsII kategória:
  1. Ice-Hoki 13:29:45 Székesfehérvár Palkovics Krisztián
  2. Triniti 13:44:14 Bécs Hoffmann Balázs
  3. Rozália 14:04:22 Budakeszi Kiss János
Image
.
YsIII kategória:
  1. Dudu 13:45:48 Budafok Szabó László
  2. Penny 13:59:06 Balatonfüred Fazekas Ákos
  3. Allure 13:59:19 Sopron Pandúr László
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >