Írta: Közlemény
|
2012. október 15. |
Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia tájékoztatja a közvéleményt, hogy az orvosok állásfoglalása szerint ifjúsági csapatunk jégkorongozójának, Mazzag Dánielnek az állapota stabil. A fiatal csatár szombaton este Miskolcon játszott bajnoki mérkőzést. A csapat hazaérkezését követően az Akadémia kollégiumi szárnyában lefekvés után lett rosszul. Szobatársa azonnal értesítette az ügyeletes nevelőtanárt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bisztricz Anett
|
2012. október 15. |
A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság negyedik alkalommal rendezte meg a megyei lépcsőfutó versenyt a hivatásos, önkormányzati és létesítményi tűzoltók részére Dunaújvárosban. A Duna-parti lépcsősornál közel negyven versenyző állt rajthoz. A résztvevőknek teljes védőöltözetben, védőcsizmában, védőkesztyűben és légzőkészülékben kellett időre feljutniuk a körülbelül 10 emelet magas lépcsősoron. A versenyzők életkoruk alapján három kategóriában indultak, az elért eredményeiket korosztályi egyéni, csoport összetett és abszulút egyéni eredmények alapján értékelték.
|
Tovább...
|
|
Írta: Albacomp
|
2012. október 15. |
Remek kezdés után nagy megtorpanás, majd kemény küzdelemben kiharcolt siker - így alakult a Pécs elleni meccs. Megvan a második győzelem.
|
Tovább...
|
|
Írta: Cs. T.
|
2012. október 15. |
A Palkovics Krisztián-Sille Tamás edzőpáros győzelemre vezette a Sapa Fehérvárt a Moser Medical Graz 99ers ellen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Barlay Ö. Szabolcs
|
2012. október 15. |
A mai evangéliumot sokan félre értik.” Milyen nehéz a gazdagnak bejutni az Isten országába”, mondja Jézus. Ez nem azt jelenti, hogy elítélné a vagyonosokat. Gazdag emberek is voltak követői között. Nem a vagyon a probléma, hanem az a lelkület, amellyel a vagyonhoz, pénzhez, anyagiakhoz, vagy bármihez, bárkihez viszonyulunk!
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 12. |
ezzel a címmel nyílt családi egészségnapot tartanak 2012. október 13-án, szombaton a Viktória Rehabilitációs Központban (Székesfehérvár, Erzsébet u. 20)
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 12. |
2012. október 29-30-án országos pedagógiai rendezvény helyszíne lesz a varázslatos fehérvárcsurgói Károlyi Kastély. Az ALAP Pedagógiai Központ szervezésében dr Balázsné Szűcs Judit tart két napos pedagógiai mesterkurzust: „Az EMBER, aki pedagógus” címmel. Őt, és Balázs Gabriellát, az ALAP Pedagógiai Központ vezetőit kérdeztük az újszerű kezdeményezés hátteréről.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2012. október 12. |
"Van munkám" címmel a munkaerő kölcsönzés, mint foglalkoztatási forma széles körben ismertté és szimpatikusabbá tételéért indít kampányt a magyar munkaerő kölcsönzési piac egyik jelentős, 100 %-ban magyar tulajdonban lévő szereplője, a Work Force Kft.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bisztricz Anett
|
2012. október 12. |
Feltételezett veszélyhelyzet miatt menekítették ki a lakók egy részét tegnap Rácalmáson. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az érintett önkormányzattal és a társszervekkel együttműködve a település külső védelmi tervének teljes körű gyakorlatát hajtotta végre.
|
Tovább...
|
|
Írta: Alcoa FKC
|
2012. október 12. |
A Fehérvár KC mindkét utánpótlás-csapata háromgólos vereséget szenvedett az FTC-Rail Cargo Hungariával szemben. A juniorok negyedórával a mérkőzés vége előtt még egyenlítettek, de előnyre már nem tudtak szert tenni; Kuhinkó Vivien tíz akciógólt lőtt. Az ifjúságiak a félidőben ugyan vezetésre álltak, de a hajrában szintén szoros meccsen maradtak alul.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bácskai Gergely
|
2012. október 12. |
A fiatalokkal kialakított párbeszéd megújításán dolgozik Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. Ezt a törekvést segíti az a félmillió forint is, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pályázatán nyert el a város. A Székesfehérvár Családjaiért Ifjúságvédelmi Program elsődleges célja egy ifjúsági párbeszédrendszer kialakítása és működtetése.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2881 2882 2883 2884 2885 2886 2887 2888 2889 2890 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 31692 - 31702 / 42699 |