Írta: Barlay Ö. Szabolcs
|
2011. augusztus 17. |
Gyakran szoktam mondani, hogy az Istennek szíve van. A mai evangélium ebben a hitemben erősít meg. Az Ószövetség azt akarja üzenni a világnak, hogy Izrael népe volt hivatva Isten akaratát megvalósítani. Ezt Jézus is elfogadta, és épp a mai evangéliumban jelenti ki, hogy őt csak Izrael népéhez küldötte a Mennyei Atya. Az Újszövetség pedig arról szól, hogy az Isten irgalma a megváltás kegyelmében a Föld minden lakóját részesíti. Ennek ismerete szükséges ahhoz, hogy a pogány asszonyról szóló mai evangéliumot megértsük. |
Tovább...
|
|
Írta: Pecsuvácz Péter
|
2011. augusztus 17. |
3-0-s győzelmet aratott az Aqvital-Publo Csákvár a Ferencvárosi TC II. ellen a labdarúgó Magyar Kupa második fordulójában, hazai környezetben. Sikerével a Csákvár bejutott az MK harmadik körébe.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2011. augusztus 17. |
A Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál szervezői gondoskodtak arról, hogy az előre nem látható természeti esemény bekövetkezésekor is garantált legyen az Önök biztonsága. Az alábbi térképen látható az az útvonal, amelyet igénybe véve a látogatók elhagyhatják a teret illetve zárt védett helyre menekülhetnek. Mindehhez azonban szükség esetén a szervezők az Önök fegyelmezett közreműködésére is számítanak. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. augusztus 17. |
Menet közben gyulladt ki egy mikrobusz tegnap kora reggel a 63-as főúton. Bisztricz Anett, a tűzoltóság szóvivője honlapunknak elmondta, hogy a munkásokat szállító Ford Transit Aba felől Székesfehérvár felé tartott, amikor a sofőr a műszerfalból feltörő füstre figyelt fel. A férfi megállt a mikrobusszal, és az utasokkal gyorsan kiszálltak a járműből. A motortérből felcsapó lángokat 1 kilogrammos tűzoltó készülékekkel megpróbálták eloltani, de a tűz ekkor már az utastérre is átterjedt. A lángokat végül a székesfehérvári tűzoltók fékezték meg. Személyi sérülés nem történt, a tűzben a Ford teljesen kiégett. |
Tovább...
|
|
Írta: Egészségügyért Felelős Államtitkárság
|
2011. augusztus 17. |
Több, mint 1 milliárd úgynevezett német pontot, vagyis 1,5 milliárd forint többletforrást biztosít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) a járóbeteg-szakellátást végző egészségügyi szolgáltatók részére a miniszteri tartalékkeret terhére. A most kiosztott összeg mintegy 95 százaléka az erre a célra felhasználható keretnek.
|
Tovább...
|
|
Írta: hirado.hu
|
2011. augusztus 17. |
"Az európai uniós elnökség megmutatta, hogy Magyarország képes volt olyan szinten elvégezni a féléve során rábízott munkát, mint bármely más nyugat-európai állam." - mondta el Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bácskai Gergely
|
2011. augusztus 17. |
A Magyarok Nagyasszonyát, Szűz Máriát ábrázoló kiállítás nyílt a Fejér Megyei Levéltár Kápolnájában. A különleges tárlatot Brájer Éva alpolgármester ajánlotta a közönség figyelmébe, Dr. Lukács László néprajzkutató pedig szakmai előadással készült. A "Boldogasszony" címmel bemutatott anyag több művész alkotásaiból állt össze. A budapesti Forrás Galéria kért fel huszonhat meghatározó kortárs alkotót, hogy fogalmazzák meg, mit jelent számukra Szűz Mária alakja.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2011. augusztus 17. |
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal legutóbbi felmérésének fókuszában a magyarországi munkáltatók által nyújtott béren kívüli juttatások voltak. - A felmérésben önkéntesen és anonim módon résztvevő 80 ezer munkavállaló adatai szerint 2011 első félévében a dolgozók mintegy háromnegyede részesült valamilyen juttatásban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bácskai Gergely
|
2011. augusztus 17. |
Több ezren látogattak el a történelmi belvárosba, hogy szemtanúi legyenek a tánccsoportok felvonulásának, majd a bemutatkozó gálaműsornak a XVI. Királyi Napok ünnepi nyitányán. Sorrenben Magyarország, Kazahsztán, Horvátország, Csecsenföld, Csehország, Székelyföld, Görögország, Románia, India, Kanada és Lengyelország táncosai vonultak a Fő utcáról a Városház térre, közben nemzetük táncaival szórakoztatták a közönséget.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bácskai Gergely
|
2011. augusztus 17. |
A népszerű, országos tehetségkutatók mintájára hamarosan Székesfehérváron is bizonyíthatnak az énekesek a Fehérvár Hangja elnevezésű nagyszabású show műsorban. A Fehérvár Médiacentrum -mint a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. cégcsoport tagja- Székesfehérvár Önkormányzatával és a Karma Kreatív Stúdióval együtt olyan rendezvénysorozatot szervez, amely az idei év egyik legnagyobb szenzációját jelenti majd Székesfehérváron.
|
Tovább...
|
|
Írta: Bácskai Gergely
|
2011. augusztus 16. |
Nagyboldogasszony főünnepén Dr. Paskai László bíboros gyémántmiséjét ünneplte a Székesegyházban. Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep, bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn, 1950-ben hirdette ki. Az ünnep, mely 1948-ig munkaszüneti nap is volt Magyarországon, az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. |
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2991 2992 2993 2994 2995 2996 2997 2998 2999 3000 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 32979 - 32989 / 41970 |