Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A magyar-amerikai szövetség erős alapokon áll Nyomtatás E-mail
Írta: MTI   
2011. július 01.

ImageAz amerikai és a magyar emberek szövetsége erős alapokon áll. - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön az Országházban, a Tom Lantos Intézet megnyitóján. Ugyanitt Martonyi János külügyminiszter rámutatott: az Egyesült Államoknak és Magyarországnak egyaránt felelőssége, hogy elérje, a világon mindenütt garantált legyen az emberi jogok érvényesülése. A rendezvényen felszólalt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki úgy fogalmazott: az EU és a NATO közötti együttműködés célja a demokrácia és az emberi jogok védelme.

Tovább...
 
Informatikai pályázatok a KKV-k szolgálatában Nyomtatás E-mail
Írta: kormany.hu   
2011. június 30.

ImageA kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító informatikai pályázatokat hirdetett meg az NFM, összesen 11,8 milliárd forintos összegben. – tájékoztatott Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján. Az NFM infokommunikációért felelős államtitkára elmondta: az államtitkárság korábbi ígéretéhez híven elfogadta a Digitális Megújulás Cselekvési Tervet, mely az infokommunikációs terület fejlesztését tűzte ki célul az elkövetkezendő négy évre. Ezzel a tervvel sikerült átláthatóvá és kiszámíthatóvá tenni a területet mind az egyes emberek, mind pedig a cégek számára. – mutatott rá Nyitrai Zsolt.

Tovább...
 
Bajnokok Városa a VOLT fesztiválon - a sportsikerek titka Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2011. június 30.

ImageSzékesfehérvár akkor igazi sportváros, ha az élsport mellett az utánpótlás-nevelés, a diáksport és a szabadidősport is szerephez jut. A városban három négy nagyobb klub működik, de nincs közöttük rivalizálás, ismerik egymás gondjait és lehetőségeit is. Nem egymás ellen dolgoznak, hanem egymás mellett. Szinte hetente előfordul, hogy a szakosztályvezetők együtt ebédelnek és átbeszélik a legfontosabb ügyeket - hangzott el a VOLT fesztiválon, ahol a város polgármestere Cser-Palkovics András mellett Ocskay Gábor szakosztályvezető és Mészáros Attila operatív igazgató a fehérvári sportfinanszírozásról tartottak előadást.

Tovább...
 
Ez a nap más, mint a többi Nyomtatás E-mail
Írta: Szatzker Csaba   
2011. június 30.

Image- Anyu holnap is tűzoltóautózunk? – kérdezte a kisgyermek, miközben édesanyjával másztak ki az iszkaszentgyörgyi tűzoltók járművéből, egy igazi élményt adó, szirénázós kör után. Sok-sok ilyen kört kellett lebonyolítaniuk a türelmes tűzoltóknak, mert rengeteg gyerek és legalább annyi felnőtt szeretett volna „tűzoltóautózni”. A Kincs Kultúra Egyesület családi napi rendezvényének a célja pontosan ez volt.

Tovább...
 
Új útburkolat a Mészöly Géza utcában Nyomtatás E-mail
Írta: B.G.   
2011. június 30.

ImageMegszűnt az ideiglenes forgalomkorlátozás a Mészöly Géza utcában, ugyanis a kivitelező szerdán végzett az új burkolat elkészítésével. Ez egy próba útszakasz – mondja Bozai István városgondnok. Fehérváron tizenöt kilométer olyan út van jelenleg, ahol elegendő csak a felső kopóréteget, tehát az aszfaltot felmarni és újraburkolni. Nem kell az egész pályát újraépíteni, mert az út teherbíró képessége megfelelő.

Tovább...
 
"Tudatos, egészséges életmódra való nevelést szeretnénk elindítani" Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2011. június 30.

ImageA népegészségügyi termékadó öt csoportra vonatkozna. Font Sándor Kovács Józseffel tartott szerdai sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a termékadó az alapvető élelmiszereket nem érinti. A tervezett 20 milliárd forintos bevétel kizárólag népegészségügyi célokat szolgálna.

Tovább...
 
Csütörtökön délelőtt tartja júniusi közgyűlését a város képviselőtestülete Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2011. június 30.

ImageJúnius 30-án, csütörtökön reggel fél kilenctől tartja soros ülését Székesfehérvár Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselőtestület elsőként városi fenntartású oktatási intézmények - óvodák, általános iskolák és középiskolák - igazgatóinak kinevezésére tesz javaslatot, majd az önkormányzati lakások elidegenítéséről szóló rendelet módosításáról is tárgyalnak.

Tovább...
 
Orbán: Erőteljes családpolitikára van szükség Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2011. június 30.

ImageOrbán Viktor miniszterelnök szerdán egyeztetést folytatott magyar és európai egyházak és egyházi szervezetek vezetőivel. – tájékoztatott közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. - A miniszterelnök beszámolt az uniós elnökség eredményeiről, köztük a régió nemzeteinek békés együttélését segítő Duna-stratégiáról és a romastratégiáról, melyben kiemelten fontos az egyházi együttműködés.

Tovább...
 
Élen a szemkamerában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2011. június 30.

ImageLondonban rendezték meg a Tobii szervezésében az EyeTrackUX 2011 konferenciát, amelyen Bán Csilla, a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Kft. kvalitatív igazgatója vett részt egyedül a magyar piackutató cégek közül. – Olvasóink előtt nem ismeretlen a Kft, hiszen kutatásaikról rendre hírt adunk honlapunkon. - A konferencia témája a felhasználói élmény volt fókuszban a web usability kutatásokkal, de mellette szó esett a szemkamera egyéb alkalmazási területeiről, valamint az új technológiákról.

Tovább...
 
Belvárosi lezárások Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2011. június 30.

ImageA Ghymes együttes csütörtök esti koncertjével kezdődik idén a Harmonia Albensis koncertsorozata. A szabadtéri előadás miatt tegnap éjféltől megváltozott a forgalmi rend a Belvárosban.

Tovább...
 
Kempo edzőtábor és övvizsga házigazdája lesz jövő héten Bodajk Nyomtatás E-mail
Írta: Pecsuvácz Péter   
2011. június 30.

Image2011. július 4. és július 10. között rendezik a Fejér megyei Bodajkon a 2011. évi Zen Bu Kan Kempo edzőtábort, mely során több sportoló is övvizsgázik. Az egy héten át tartó esemény a leghosszabb összetartást segítő rendezvénye a Magyar Zen Bu Kan Kempo Sportszervezetnek.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3021 3022 3023 3024 3025 3026 3027 3028 3029 3030 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33287 - 33297 / 41955