Írta: Havasi Timea
|
2024. szeptember 25. |
Hagyományosan a város egyik legszebb helyén, a Csónakázó-tónál rendezik meg a 19. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivált szeptember 27-28-án, pénteken és szombaton. Az izgalmas programban diákoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek is szurkolhatnak a látogatók.
|
Tovább...
|
|
Írta: Házi Péter
|
2024. szeptember 25. |
Márton Roland már egyetemistaként eldöntötte, hogy politikával szeretne foglalkozni. A kétezres évek közepén „csöppent bele” a fehérvári közéletbe, s habár 2010-től tulajdonképpen tizennégy éven át ellenzékben tette a dolgát, összességében nem bánta meg, hogy ügyvédi karrierjét egy időre félretette Székesfehérvár érdekében. Dolgozott az európai uniós pénzek tanácsnokaként, volt az MSZP városi elnöke is, és habár kritikus szemmel nézi a város fejlődését, úgy látja, döbbenetesen jó lehetőségekkel rendelkező város Székesfehérvár.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. szeptember 25. |
A Vasvári Pál Gimnázium új tömbjének kezdődő építkezése miatt szeptember 29-én este lezárják az iskolával szembeni, átmenetileg kialakított murvás parkolót. A vasútállomásra érkezőknek mostantól érdemes az állomás déli oldalán megépült, májusban megnyitott új, 152 férőhelyes parkolót használniuk.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. szeptember 25. |
Idén is meghirdeti középiskolásoknak szóló pályázatát az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara a Térinformatika Napja alkalmából. A versenyen résztvevő csapatok bemutatják pályaműveiket, melyet térinformatikával foglalkozó cégek értékelnek és díjaznak. A felhívás a kar honlapján olvasható. A pályázatok beérkezési határideje: 2024. november 20.
|
Tovább...
|
|
Írta: ÖKK
|
2024. szeptember 25. |
Nyílt napot szervez az Alba Innovár szeptember 28-án, szombaton. A nap során bemutatják, hogyan lehet egyszerűen különféle tárgyakat tervezni, alkotni és kinyomtatni 3D nyomtatóval, az érdeklődők megtanulhatják irányítani a Lego Spike robotot és megismerkedhetnek a Sphero Bolt interaktív gömbrobottal. A szabadulószobába a kódfejtő, kódtörő játék kedvelőit várják. A programokra az Alba Innovár honlapján https://albainnovar.hu/ingyenes-nyilt-napok lehet regisztrálni.
|
Tovább...
|
|
Írta: Papp Klaudia
|
2024. szeptember 25. |
Szeptember utolsó hétvégéjén rendezik a Katolikus Társadalmi Napokat Budapesten. A szakmai beszélgetésekből, koncertekből és természetesen liturgikus elemekből álló programsorozatra a húsz éves Magyar Katolikus Rádió élő közvetítésekkel készül.
|
Tovább...
|
|
Írta: SOMOGYI TAMÁS
|
2024. szeptember 25. |
A legtöbb munkavállalót zavarja, ha nem kap visszajelzést az állásjelentkezésére, ami gyakran bizonytalanságot szül. Ennek okát akadnak, akik magukban, a leadott pályázat gyenge minőségében látják vagy abban, hogy ők maguk nem voltak szimpatikusak a vállalatnak - derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből. A jó jelöltélmény és a vállalat pozitív munkaadói hírnevének fenntartása miatt viszont fontos odafigyelniük a cégeknek a visszajelzésekre.
|
Tovább...
|
|
Írta: Érsek Ádám
|
2024. szeptember 25. |
Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az évforduló alkalmából az Európai Bizottság szeptember közepétől “Boldog huszadikat, Magyarország!” szlogennel kommunikációs kampányt indít, mely egyéni történeteken keresztül mutatja be az európai uniós tagságnak köszönhető pozitív változásokat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Fehérvári Hírek
|
2024. szeptember 25. |
Sóder, homok, zúzalék, betonvas, zsákos cement, térkő, zsalukő.... - Minden, ami az építkezéshez kell! Keresse a Nemes Beton Kft-t!
|
Tovább...
|
|
Írta: Havasi Timea
|
2024. szeptember 25. |
Kerek évfordulóhoz érkezett Székesfehérvár két fontos és meghatározó alkotóközössége. A Fehérvár Televízió ebben az esztendőben ünnepli fennállásának negyvenedik, a Vörösmarty Rádió pedig a harmincadik évfordulóját. A jeles jubileumok tiszteletére ünnepséget szerveztek kedden, a Városházán köszöntőkkel, elismerések átadásával és múltidéző felvételekkel.
|
Tovább...
|
|
Írta: Házi Péter
|
2024. szeptember 24. |
Veszprémből, Mórról és persze Székesfehérvárról is érkeztek munkaadók az Óbudai Egyetem harmadik székesfehérvári állásbörzéjére. A Budai út 45. alatti egyetemi épületben ma 16 óráig várják az álláskeresőket, életkortól függetlenül.
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 3499 - 3509 / 43096 |