Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Elbúcsúztak a képviselők a Megyeházán Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 01.

ImageUtoljára találkoztak tegnap délelőtt a hamarosan véget érő ciklus megyei közgyűlési képviselői a Megyeházán. A képviselőket és a hivatal vezető dolgozóit Törő Gábor, elnöki teendőkkel megbízott alelnök fogadta. Rajta kívül Balsay István alelnök, Horváth András és Antal Lajos, a ciklus szocialista és Fidesz-KDNP-s frakcióvezetői, valamint dr. Varjó Mihály, a hivatal főjegyzője is rövid beszédet mondott. A politikusok ennek során megköszönték mindazok munkáját, akik igyekeztek Fejér megye, a megyei intézmények ügyeit előre vinni.

Tovább...
 
THE FLIPPERS : DZSOKI JÚING BOSSZÚJA Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. október 01.

Image„Színház az egész világ!” - akár ez is lehetett volna a székesfehérvári FLIPPERS zenekar legújabb nagylemezének címe. Az album valóban olyan meglepetésszerű újdonságokkal szolgál a hallgató számára, amelyet azt a korábbi beharangozók alapján várni lehetett. A „Miss Sixty” címet viselő első korong után a fiúk ezúttal egy kis időutazást tesznek : visszakanyarodnak a retrohoz, és a film világának ismert figuráit jelenítik meg (Hagymás bab, Gombóc Artúr rettenetes fogyókúrája, A színész álma stb.)

Tovább...
 
A mérleg nyelve... Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. október 01.

ImageKőkemény ellenfélnek ígérkezik péntek esti ellenfelünk, a Salzburg, hiszen az osztrák együttes hat fordulót követően vezeti az EBEL tabelláját. Sokat mondó, hogy a Red Bull ötször győzött, s csak egyszer kapott ki, emellett gólaránya is kiemelkedő. Elég „egyhangú” eddig a salzburgiak eredménysora, remélhetően ez péntek estére megváltozik.

Tovább...
 
dr. Mezey: Újabb érdekes összecsapás előtt állunk Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. október 01.

ImageElek, Hidvégi és Polonkai játéka még nem biztos, de ma már választ kapunk a kérdésekre. - "Újabb érdekes összecsapás előtt állunk, amely bizonyos értelemben hasonló a zalaegerszegi kihíváshoz." - mondta a tegnap délutáni edzés előtt honlapunknak dr. Mezey György. - "Vannak területek, ahol könnyebbnek és vannak, ahol nehezebbnek ígérkezik a holnapi mérkőzés. A Pápát ismerni kell, egy felszabadultan játszó, a vezetőedző, Véber György filozófiáját leképező csapatról van szó, ahol mindenkinek játékügyesnek kell lennie úgy, mint amilyen Véber is volt játékoskorában."

Tovább...
 
A közös gondolkodás és a közös cselekvés útján... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageA Közéleti Kör legutóbbi előadásán dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, székesfehérvári polgármester-jelölt volt a vendég. „Fontos esemény volt számunkra ez az est, hiszen sok olyan kérdésre kaptunk választ, amely a fiatalokat érdekli, valamint hangsúlyozni tudtuk a közélettel való foglalkozás elengedhetetlenségét is.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek Dömény Krisztián, a Közéleti Kör vezetője.

Tovább...
 
Kiválóan küzdöttek a csapatok Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageKommentár nélkül: Albacomp - Atomerőmű SE 85 - 77 (25-18, 17-18, 20-24, 23-17) / Székesfehérvár, 1600 néző / Játékvezetők: Bognár, Tőzsér, Szőcs / Albacomp: Simon 12, Hanga 12/3, Crocker 25/15, Keller 17/3, Jones 6 Cs: Bódi 6/6, Hollis 5/3, Madár, Keller V., Somogyfoki / ASE: Winters 11/3, Pavlik 12/6, Johnson 11/3, Mészáros 8/6, Sales 19/3 Cs: Körtélyesi 9/3, Kovács 4, Horti, Tóth 3/3. Folytatás szombaton, Pakson, 16.00 órától.

 
Elbúcsúztak az önkormányzati képviselők Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageElbúcsúztak Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői. A politikusok a ma reggel tartott – és a közel egy órás késéssel kezdődött - 2006-2010. évi önkormányzati időszak záró közgyűlésén ültek utoljára székeikben a Városházán. Az, hogy ki szavazhat legközelebb ehelyütt, a vasárnapi választás során fog eldőlni...

Tovább...
 
Átadták a Kaszás Attila díj jótékonysági támogatásait Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye   
2010. szeptember 30.

ImageÁtadták a Kaszás Attila-díj jótékonysági támogatásait. Nemrégiben a Vörösmarty Színházban rendezték meg a kitüntetés díjátadó gáláját, az ebből befolyó összeget fordították a szervezők jótékonysági célra. Az összegyűlt egymillió forintból a Kaszás Attila hagyatékának ápolására alakult alapítvány, a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány és a Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája részesült.

Tovább...
 
Bemutatkoztak a csákvári jelöltek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageCsákváron, egy választási fórum során mutatkozott be a helyi választópolgároknak Dornyi Sándor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelelöltje, valamint az önkormányzati képviselőjelöltek. A programra a kórház kultúrtermében került sor. A fórum meghívott vendégei voltak Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, valamint Vargha Tamás és Törő Gábor országgyűlési képviselők.

Tovább...
 
Ünnepi emlékezés a sukorói haditanács évfordulóján Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Gábor   
2010. szeptember 30.

ImageA pákozdi csatát megelőző haditanács egykori helyszínén, a sukorói református templomban rendeztek ünnepi megemlékezést a honvédség, a Fejér megyei és országgyűlési képviselők, valamint civil szervezetek részvételével. A programon először Molnár Gábor polgármester köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd arra emlékeztetett, hogy a korabeli haditanács, számos ellentétes vélemény ellenére képes volt meghozni döntését.

Tovább...
 
Hasba szúrta bátyját Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. szeptember 30.

ImageÉletveszélyesen megsérült az a 47 éves verebi férfi, akit saját öccse szúrt meg egy konyhakéssel verebi otthonukban, miután szóváltásba keveredtek egymással. - A testvérpár együtt italozott otthonukban, majd ennek során nézeteltérés alakult ki közöttük, mely odáig fajult, hogy a fiatalabb férfi a konyhaszekrényből kivett egy kést, s hasba szúrta bátyját.

Tovább...
 
<< Első < Előző 3201 3202 3203 3204 3205 3206 3207 3208 3209 3210 Következő > Utolsó >>

Eredmények 35201 - 35211 / 41978