Írta: Szűcs Gábor
|
2010. szeptember 28. |
A kilencven esztendővel ezelőtti, a magyarság számára máig be nem gyógyuló sebet ejtő trianoni béke diktátumra emlékeztek a Gárdonyi Református Egyházközségben, az ősi magyar kettős kereszt felavatásával. Az ünnepség keretében Oláh László református lelkipásztor és Tóth István Polgármester köszöntötte a megjelenteket, a magyar nemzet közösségi összetartozásának fontosságát hangsúlyozva.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. szeptember 28. |
Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, székesfehérvári polgármester-jelölt vendégeskedik legközelebb a Közéleti Körnél. Az est fő üzenete, hogy a társadalmi kérdések, a körülöttünk zajló események minden ember közös ügyei, és az önkormányzatok választása is egy ilyen esemény. „Tudnunk kell, hogy miről szól, miért van, miért fontos nekünk, hiszen csak akkor élhetünk egy jobb világban, ha körültekintően, tudatosan járunk benne.” – nyilatkozta honlapunknak Dömény Krisztián, a Kör vezetője.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. szeptember 28. |
Mint arról július utolsó napján hírt adtunk, életveszélyesen megsérült az a 16 éves lány, akit egy 34 éves nő szúrt meg Dunaújvárosban, miután az általa ismert fiatal az éjszaka folyamán lakásának konyhaablakán többször dörömbölt. A nő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. szeptember 28. |
Szent Mihály Napján két fehérvári iskola is feleleveníti a jeles alkalomhoz kötődő vásári hagyományokat. Ennek keretében a Széna Téri Általános Iskola Szeptember 29-én (szerdán), 15.00 órakor tartja Mihály-napi vásárát, ahová a diákok mindenféle terményeket, és saját kezűleg készített apróságokat „visznek a vásárba”. Emellett a programon felelevenítik az e naphoz kötődő szokásokat, s játékokkal, foglalkozásokkal is készülnek. A rendezvénybe természetesen bekapcsolódhatnak a családok is.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. szeptember 28. |
- ezzel a címmel nyílt meg a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör kiállítása a Kisfaludi Közösségi Házban. A Gyöngyfűző Kör egy évvel ezelőtt alakult meg, s tagjai nem a hagyományos, népi gyöngyékszerek készítésével foglalkoznak, hanem divatos, a mindennapi életben is viselhető alkotásokat álmodnak, s valósítanak meg. Az üveg- és kristálygyöngyökből álló remekműveket a fűzési technikák változatossága, s létrehozójuk végtelen kreativitása teszi igazán egyedivé és szemet gyönyörködtetővé.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. szeptember 28. |
Nagy szükség lesz Zalaegerszegen a Videoton szurkolóinak támogatására. - "A Zalaegerszeg egy markáns csapata a magyar élvonalnak egy igen karakán edzővel, aminek köszönhetően szervezett, jól felkészült a gárdájuk. Hazai pályán, ha lehet, még inkább motiváltak, hiszen a rendszeresen kilátogató, sok néző jó hangulatot teremt a mérkőzéseken, ezzel is segítve a vendéglátó együttest." - mondta még a másfél héttel ezelőtt esedékes találkozó kapcsán dr. Mezey György, vezetőedző, amelyet, most aktuálisan kiegészített."
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MTI
|
2010. szeptember 28. |
"Nyolc évnyi, egymást érő kampányok véget nem érő sorozata október 3-val lezárul, kampányok helyett végre foglalkozhatunk az életünkkel." - fogalmazott Kövér László, az országgyűlés elnöke hétfőn, a Fidesz-KDNP Nagykanizsán tartott lakossági fórumán. A házelnök kifejtette, hogy olyan mértékű probléma halmozódott fel az elmúlt négy-nyolc évben, "amelynek a feldolgozása, megoldása, eltakarítása nem néhány hónap, nem is száz nap gondja-baja lesz, hanem az előttünk álló ciklus erre megy el".
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. szeptember 28. |
A Nosztalgia Nyugdíjas Klub és Östör Annamária, az Egészségügyi Bizottság elnöke szeretettel hív mindenkit október 2-án (szombaton), 10.00 órakor az Országalmához, ahonnan a résztvevők - hagyományteremtő szándékkal - közös sétát tesznek a városban, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre.
|
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. szeptember 28. |
"Nincs porosabb, mint a tegnapi újság" - tartja a mondás. A Sapa Fehérvárra ez most különösen igaz. A pénteki fiaskó után vasárnap este teljesen más arcát mutatta a csapat, és elhozta mindkét pontot a Linz otthonából. - Igen nehéz feladata volt Ulf Weinstocknak, hiszen a pénteki súlyos vereség után alig két nap állt a rendelkezésére, hogy rendezze a sorokat, és tanítványait kihozza a hullámvölgyből. Nos, a svéd mester úgy látszik, megtalálta e bonyolult egyenlet megoldóképletét. De haladjunk sorjában!
|
Tovább...
|
|
Írta: Fidesz / MNO
|
2010. szeptember 28. |
A parlamenti pártok támogatottsága nem, vagy csak alig módosult az augusztusi felmérésben rögzítettekhez képest. Egy héttel az önkormányzati választások előtt az erőviszonyok megegyeznek azzal, amit 2010 tavaszán, az országgyűlési választások időszakában mutattak az adatfelvételek. A parlamenti ellenzék kispártjai a választások óta eltelt hónapokban érdemben nem tudtak erősödni, mi több, az LMP és az MSZP esetében kisebb lemorzsolódás figyelhető meg - derül ki a Századvég szeptemberi közvélemény-kutatásából.
|
Tovább...
|
|
|